Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
14) Hisszük, hogy ez a különleges parancs számunkra magyar közösségünk ápolása, építése és tökéletesítése. 15) Hisszük, hogy magyar közösségünk tökéletesítése nem öncélú, hanemhogy szervesen beleillik az egész világra kiterjedő isteni/emberi tökéletesítő munkába, és 16) hisszük, hogy igy nekünk az általános emberi, erkölcsi kérdéseken túl különleges magyar erkölcsi kérdéseink is vannak, olyan dolgokban melyekért csak mi felelünk. Folytathatnám, de mostanra legyen ebből ennyi is elég. A dolog lényege ez * nam ggy ni magyar y allé 5 feltalálásáról» alaBiiásárál Efi.aail.UnIi» hanem arról, hogy magyarságunkat vallási szintbe emel .lük, ennek a lépesnek minden hitbeli és erkölcsi következményevei. Tudom, hogy mindezzel talán több kérdést vetettem fel, mint ahányra válaszoltam. S jól van ez igy* bevallom, szándékosan foglalkoztatni akarlak vele benneteket is. De mi lesz a gyakorlattal? Tisztában vagyok azzal, hogy sokan inkább erről szeretnének hallani, mert esetleg nem látják, hogy a gyakorlati kérdések, noha fontosak, mégiscsak másodlagosak. Mondjuk úgy, hogy ha valakiben a magyar vallás gondolata tudatossá válik, akkor úgyis aszerint éli életét—és a lényeg ebben van, a benső tartásban, nem pedig a külsőségek mibenlétében. Mert minden olyan vallásos kisérletezés, mely kizárólag a külső formák megalkotására irányul, merő ostobaság. így tehát hiába "találunk ki" valamilyen szertartási vagy ünnepi rendet* lelki, hitbeli vagy hagyományos alapok nélkül csak üres hókuszpókusz maradhat, és méginkább azzá válik, ha később megpróbálunk ráerőszakolni valami jelképes értelmet. Ellenben forditva* a már meglevő felfogásunkat, hagyományainkat kifejezhetjük jelképesen—a. művészet eszközeivel. Emlékezzünk arra, hogy amidőn a katolicizmus a legéletképesebb volt, részben azért volt az, mert annak a kornak a legmagasabb összmüvészetével fejezte ki magát jelképesen* zenében, táncban, színjátékban, versben és dalban, színekben és illatokban, fényben és árnyban, festészetben, faragásban, ötvösségben, hímzésben, építészetben—szóval mindenben, amit az ihletett emberi kéz és szív alkotni képes. Nincs olyan művészet, melyet ne találnánk meg a vén bazilikák falai között, s éppen ezért vannak ránk ma is olyan megrázó hatással, mert még ma is élnek művészetükben. De mégis* téves volna e művészetet összekeverni a vallással. Előbb jött a vallás, a hit, a művészet ennek csak vetülete, mégha a visszahatása magára a vallásra elvitathatatlan is. Mindezzel csak azt mondom* a külsőségek nem lehetnek számunkra sem egyebek, mint saját hitünknek és lelkivilágunknak művészi vetülete. A hangsúly a művészin van. Kérdlek benneteket* hányszor szenvedtétek már végig pl. március 15,-ikét? Hányszor emelt fel lelkileg ez a nagy, nemzeti ünnepünk? Mikor vált számotokra vallásosművészi élménnyé? Pedig az lehetne—az is kellene, hogy legyen. De még seholsem az. S ha már az ünnepeknél tartok* a gyakorlati külsőségek, szertartások, közösségi manifesztációk mindig ünnepekhez vannak kötve, mégha az ünnep nem is más mint az ünnepélyes pihenésnek a napja, a vasárnap. Nos, ünnepeink általában kétfélék* személyi ill, családi és közösségi ünnepek. A személyi ünnepeken az egyéni élet nagy állomásait ünnepeljük, savelük kapcsolatos érzéseinket fejezzük ki jelképesen—és remélhetőleg művésziesen* a születést, az éretté 51
