Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
kinteni, alig néhányan vannak, akik két világrész merőben ellentétes meghatározásaival zsonglőrködnek. A magukat baloldalinak nevező magyarok sem jártak sokkal jobban, a szélsőbal itt robbantgató radikalizmust él, a mérsékelt bal pedig öncélú szervezetek, egyetemi ideológiai centrumok impotens életét éli, és igy nem véletlen, hogy a magyar volt jobboldal és a volt magyar baloldal neves vezetői mind Nixon pártlistáján találhatók. Vannak mások, akik az otthoni "klasszikus"pártok rendjéből indulnak ki. Vannak emigrációs kisgazdák, szociáldemokraták, polgári demokraták, nemzeti szocialisták, parasztpártiak, de még olyanok is, akik egyszerűen "kormánypártinak" titulálják magukat. ^ Itt^talán valamivel több képzelt valóság van, mint az előbbi osztályozásban, mert a régi vezetők neveinek csengése legalább három összefogásnak ad több-kevesebb, de legalábbis morális támogatást. A szociáldemokraták svéd, angol és svájci támogatással még mindig a TÉRKÉPEN vannak, a narasztpárt, fuzionálva a kisgazdákkal és a zöld internacionalizmus más népeivel még megjelennek az idegen közvélemény előtt, és érdekes módon a nyilasok, európai és dél-amerikai támogatással, még ma is tudnak világszervezet-szerű igényeket felmutatni. A baj, a végesség ott van, hogy ezek a kezdeményezések ma már gyakrabban járnak a temetőbe barátokat gyászolni, a jónevű, öreg harcosokat temetni, a kihullottak helyét nem pótolja senki. Ezeknek a mozgalmaknak élettertamát ma már szinte évekre ki lehet számolni. Harmadik módszer az úgynevezett évszerinti osztályozás. Ebben a rendszerben az az év, amikor valaki túlesett a határon, egy egész életre szóló politikai formává változik. Ez az osztályozás valamelyik réteg érkezése pillanatában komoly és valóságos társadalmi különbségek miatt élő és elfogadott volt. A 19-es forradalom hulláma, a 45-ös jobboldali kiáramlás, a 48-as demokrata emigráció, az 56-os szabadságharc felejthetetlen rétege teremtett ilyen kategóriákat. Ma már az utolsó nagy hullám is több, mint l6 esztendős, ebből az osztályzásból semmi nem maradt. A szétszórtságban élő magyarok között ma már csak egy elhatárolás van, ami igaz, ami fájó, amin nehezen lehet segiteni, ez pedig a mérhetetlen érzelmi különbség a nadrágos és az úgynevezett nadrágtalan között. A fájó az, hogy ezen nem is lehet segiteni, mert a nadrágtalanok különbségérzete otthoni, és ezt lényegileg jóvátenni nem lehet. A gyermekek együtt járnak iskolába, ugyanazon nevelési és társadalmi rendszernek szabályai szerint élnek, de nincs mód, hogy a szülők között megmaradt társadalmi előítéleteket el lehessen tüntetni. Egy uj rendszerezés Ha az előző rendszerezesek ma már nem állják meg helyüket, akkor vajon mégis mi van? Politikai, társadalmi vizsgálatnál fel kell állítsunk valamilyen mai, valóságos rendszert, hiszen köztudomású, hogy a más korok másfajta rendszerezéseit csak a temetőkertek élik túl. Hosszan, és nehezen élve itt a határokon tulszakadt szellemi nyomorban, aktivitásaimnak hosszú sorát meddőnek itélva és magamat okolva ezért a meddőségért, ma már belátom, hogy az előzőkben ismertetett felfogások kivétel nélkül zsákutcához vezettek. Kísérletet teszek, hogy a határokon túli potenciát eddig ismeretlen formában adjam elétek. Nem hivatkozhatom elődökre, tudományos kiértékelésekre. Tudom, hogy felfogásom nem lesz népszerű, sokan fogják szaggatni, én mégis igaznak érzem, s mert kértetek, elmondom. Ha meggondolásainkat néma tegnap, de nem is a ma, hanem a HOLNAP szemüvegén át nézzük, akkor a határon túlesett magyarságot három 39