Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám
És Petőfi beadta a lemondását s a hadügyminiszter 1849 február 21.-i kelettel elfogadta azt? felmentette a szolgálat alól. Polgári ruhában ment vissza az erdélyi sereg vezéréhez, Bemhez, aki viszszaadta a rangját, hadsegédévé nevezte ki s egyik kedves lovával ajándékozta meg, majd később őrnaggyá nevezte ki a fiaként szeretett költőt, Temesvár alatt, május 3--án. A bekövetkező véres harcok elől ismét Debrecenbe küldte őt ajánlatokkal Klapka tábornokhoz.—Klapka Petőfit egy, a Honvéd c. lapban közölt cikkéért, amely a kormánynak sok kellemetlenséget okozott, szemrehányásokkal fogadta. Petőfi rögtön lemondott s lemondását a hadügyminisztérium május 27.-i kelettel elfogadta. Tiszti fizetésétől elesve, családját és szüleit abból az 500 forintból tartotta el, amit a minisztérium fizetett a "Honvéd" c. verséért, amit 25»000 példányban röplapként terjesztettek a katonák között. Julius 31-én jelentkezett ismét Bemnél, az utolsó erdélyi nagy csata megkezdése előtt, ló és kard nélkül, csupán egy katonasapkával a fején. Az öreg tábornok a nagy előkészület izgalmában idegesen fogadta és ingerült hangon hátra küldte a tartalékba. De a harci riadó már megszólalt, tartalék már nem volt, a honvédsereg a hatszoros túlerőben lévő orosz sereg elsöprő rohama elől futva menekült. Bem is csak halottnak tettetve magát kerülte el végzetét. Petőfi is futott# bajtársai figyelmeztették, hogy rossz irányba megy, de ő nem hallgatott senkire. ő a menekülésben is különc volts nem ment hátrafelé a menekülőkkel s nem ment az ellenséggel sem szembe (hisz kardja sem volt), valahol oldalirányban eltűnt a szemtanuk szeme elől. "Elől a háború . . . /Mi hátul áll/a döghalál." (Utolsó verse, a "Szörnyű idő.") Futott, ki tudja merre, ki tudja hová. 0 tudta jól, hogy az az akasztófa, amit ő a királyoknak szánt, fel van^már állitva—az ő részére. Futás közben villámként cikázhattak emlékezetében a felriasztott véres verssoroks "Lantom s kardom kezemből eldobom,/A hóhérságot majd én folytatom,/Ha kivülem rá ember nem akad--/Akasszátok fel a királyokatS" Hová,^ merre futott? Mindegys valahol átlépte a halhatatlanság ^kapuját. Petőfi Sándor, a nagy magyar lirikus költői pályája lezárult akkor, ^ amikor 1849 julius 31*-én megszólalt a "csatáknak harsány trombitája." Amit örökségül hagyott az az ő lelke, felaprózva^szebbnél-szebb mozaikdarabokra, amik együttesen egy nemes erkölcsi ideálok irányvonalán, gyorsütemben lepergett élet alanyi élményei, magyar földből sarjadt, hervadhatatlan lirai virágai. "Akkoracska csak vagyok . . ."--Ebben a haragjában kibuggyantott félmondatban rejlik Petőfi egész emberi tragédiájának a motívuma. ^ Gőg? ^Önhittség? Sem ez, sem az ? félreértés. Már költői pályája elején^a húszéves Petőfi az alábbi remek költeményben jellemezte önmagát és fogalmazta meg erkölcsi eszményét, amelyhez mindvégig hü maradt? A világ az isten kertje# Gyom s virág vagytok ti benne Én a kertnek egy kis magja, De az ur ha pártom fogja? Benne gyom tán nem leszek. 8
