Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám

Tiszta e kebelnek mélyei Égi kéz lövelt beléje Lángokat.

És a lángok szüzén égnek Szent oltárul az erénynek El nem romlott szív alatt.

Nem épitek sors kegyére, Tűrök, mit fejemre mére, Jót, rosszat;

Mit ma ád, elvészi holnap; Majd megadja, amit elkap; Jellemképes változat.

Mint a róna, hol születtem, Lelkem útja tetteimben Egyenes'

Szavaimmal egy az érzet, Célra jutni álbeszédet Tétovázva nem keres.

És az ég szivem földébe, Drága fádat ülteté be, Szerelem?

Koszorúba fűzöm ágit, Koszorúm szerény virágit A hazának szentelem.

("Én"; Kecskemét, 1843)

Mikor az önjellemző versét fiatalon megírta, már benne élt a lelkében elrendelésének és halhatatlanságának tudata. Ő már érezte, hogy a magyar nemzet géniusza őt kiszemelte és az "égi kéz" kézenfogva vezeti őt a magyar alföldi rónán, a magyar pusztákon, juhászok, csikósok, betyárok tanyája felé; vezeti erdőkön, hegyeken át a régi várromok történeti romantikájának színhelyén keresztül a kertek, mezők szerelmes virágai közé, majd onnan a városok forgatagába, hogy benyomásait lelke fénytörő kristályán keresztül megszépítse,eszményi változatban közölje magával a magyar néppel, nemzeti értékeinek felismerésére, megszerelésére és megbecsülésére.

Költészetét reális motívumok inspirálták, de hihetetlenül gazdag fantáziájával a valóságot, mintegy álomvilágba varázsolva, újrateremtette. kz ideálista, érzékenylelkületü költő annyira introvertált életet élt, annyira az önmaga-teremtette álomvilágnak volt a központja, hogy a külső világot a maga természetes folyamatában meg sem értette, vagy félreértette a földönjáró ember érzés- és gondolatvilágával együtt. Ám ugyanúgy félreértették őt is mindazok, akik az ő lelki komplexumát nem ismerték.

Ebből a köznapi reálizmus és költői ideálizmus közötti ellentétből keletkeztek azok az örökös súrlódások és ellenséges gáncsoskodások, amik a nagy költő életét megkeserítették s amiknek kivédésére sokszor^fenyegetően éles ellentámadással s néha esztétikai elveinek feladásával válaszolt.

"Akkorácska csak^vagyok , . ."—mondotta akkoron s - ma bizony még sokkal akkorácskább, mint akkor volt. Legalább huszonnégy nemS