Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-06-01 / 6. szám

bánk, fiataloké, ügyi?—de, elnök, főtitkár, törzsfőnök, széktart5, országrész vezető, kanapé-gyep- vagy gyepü-mester, és ha gondnok vagy pénztáros ez csak sulyosbit a helyzeten.

Ez mind, mind azt igazolja, hogy közönséges csorda-ember, és nem az és olyan, aminő mi vagyunks One man, one war, ein Mann, ein Kampf, egy ember és senki több, mint modern egyéniség:

Kibirhatatlan, ha arról beszél, mi volt régen és mi nem jó a^jelenben. Ezt már nem birjuk ki soká: És, úgy beszél angolul (venézül, brazilul, németül, svédül, vendül) mint egy havasi, oláh kecskepása* tor szokott.

Hát, nem rémes, hogy mennyit szégyenkeztünk vele vagy tiz esztendeje,^ mikor még magunkkal vittük a magunk, fiatalokból .és.a befogadókból álló úri, jólnevelt, és előkelő társaságunkba? (Az ronda hazugság, hogy azért vittük magunkkal, mert akkor nála volt a "dohány" és neki volt csak autója'.) . . .

Szóval, hát igy'

Ha neki az otthon, a Magyarországon eltöltött élete még ma is kedves és megbecsült, az hibái És, ha nem képes megérteni a mai, modern "kevergést," az bűn.

Ha a^gyermekei teljesen idegenek lettek neki és hozzá, az kizárólag az ő hibája és sohasem a gyermekeiéi

Merthiszen, ő az okosabb (???), öregebb, tapasztaltabb, világ- és ember-iátottabb és igy, erre régen rá kellett volna jönnie. Annál is inkább, mert hiszen, az utóbbi jó tizenöt esztendőben elég ideges, ingerült, lesajnáló vagy gúnyos megjegyzéssel illettük, de, úgy kell neki 5

Miért nem hasonult át (asszimilált), miért nem vette át a nyugati magas műveltséget, szokásokat, "módit,"a Hippy-táboroktól a zabkásáig és a pornográf könyvektől a marha-kolbászig, vagy Pepsi-Coláig.

Bőven lett volna ide je mindezeket átegyéniteni. Hát, igy csak magára vessen, mert csak azt kapja tőlünk, lelkiekben, vitákban, szócsatákban,^ megjegyzésekben, gúnyos mosolyokban, megértésben, tiszteletben, hálában és szeretetben, amit megérdemel. Sem többet, sem kevesebbet i

Kedves Magyar Fiatalok, a botnak két vége van. Nézzük meg a másik végét is és párhuzamositsuk egy kicsit ezt a bulit'

Azt illene tudni—legalább is minden magyar fiatalnak--hogy az öreg, a jelenben sorvad és csak a múltba néz. Sohasem a jövőbe, mert jövője nincsen'

A fiatal, a jelent éli és csak a jövőbe tekint. Legfőképpen azért, mert múltja nem lévén, ide nem tekinthet'. . . .

Az öreg és fiatal kiegészíthetik egymást, szeretettel,: megértéssel, esetleg magyar nemzeti alappal. Az öregnek a fiatal a jövője, a fiatalnak az öreg a tapasztalata. Az öreg, a múlt tapasztalataival sokat tud segíteni a jövő építésénél, ugyanis vannak örök alapok és régi igazságok ma, az atom-korban is. Ami itt a legérdekesebb, az öreg sohasem magának igyekszik jövőt építeni, hanem mindig a gyermekeinek, a fiataloknak, örök tételt "Minden nemzet jövője az ifjúsága-"

Azt is észre kellene venni a magyar fiataloknak, hogy mikor egyegy ^öreg megkéri őket, ir, üzen, szól, hogy lépjenek be a csiborpátkoló egyesületébe, zabszem-hegyező, de a világot átfogó mozgalmába, azt sem magáért teszi. Nem azért, hogy minél több hapsi legyen az egyesületben, akik felett gyep-mesterkedhet, hanem—érzésem szerint— azért, mert tudja és érzi, hogy neki már csak pár éve van az elnöki törzskanapétől az ibolya-gyökér szagolgatásig' Az a mániája, hogy a fiatalok átvennék a munkáját, asztalát, tinta-tartóját vagy rozzant írógépét. Azért, hogy ő utána mostmár a fiatalok próbálják meg, Ma