Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-06-01 / 6. szám
gyarországot visszaszerezni és megtartani. Miért? Egyrészt, mert magyarok; Másrészt, mert a Kalahári sivatag törpe-négereitől, az UNO-tól vagy UNESCO-tól ezt alig lehetne elvárni! Holott, magyar nemzeti kötelesség eme tevékenység még ma is, hold-rakéták ide és stroncium-permetek oda! Ezt külön-külön, egyénileg, mint egy-egy ember elvégezni nem lehet! Ehhez tömörülés, összefogás és egységesített célú áldozatok kellenek, még az atom-modern, nyugati, magyar fiatalok sikján is; Ha az öreg elmegy, akkor, ki tovább? És az öregek menni fognak. Mind, kivétel nélkül, egytől egyig! Arra sem ártana rájönni, hogy az öreg nem az emigrációban, valahol Nyugaton született, élt, tanult, dolgozott, harcolt, remélt, vágyódott, örült, sirt vagy káromkodott, hanem ott, ami neki még mindig szent emlék. Ez a Nyugaton született magyar fiatlanak már nem is ^hagyomány! Az öreg nagyon jól tudja, hogy az az ország, az a világ, az az életszemlélet megszűnt és soha visszatérni nem fog. A fiatalnak fogalma sincsen arról, hogy az miféle világ volt, ugyanis azt megtanulni nem lehet, csak élni lehetett. Esetleg, élni és érezni. . . . Javasolom, hogy egyezzünk ki ^.bban,- hogy-1^5*bén/.váláglíasadás történt. Ez a mi, szép és emberi világunk, nagy tompaszögben fordult egyet a savanyu levében. (Sajnos, nem magától, nem az idők követelményéből tette, belesegitették egyesek!) Ez az oka annak, hogy az öregek nem értik meg a fiatalokat, és a fitalok az öregeket. Ugyanis, itt nem arról van szó, amiről minden korokon keresztül szó volt, egyszerű különbség a fiatal és az öreg mindennapi és világszemlélete között. Ó, dehogy! Ez itt,mamárnem különbség, hanem széles szakadék. Az egyik partján a fiatalok, a másik partján az öregek tábora áll, kissé csodálkozva, kissé ijedten, kissé aggódva, de nagyrészt már idegenek egymásnak. Lent, a szakadék mélyén hever a régi világ, a régi élet. Ott hever a család, a nemzet, a haza, az ideál, az erkölcs, az eszméink, szokások, hagyományok, műveltségűnk, nyelvünk,sorsunk és jövőnk valami szörnyű, összekevert, összetört gyurmában! És ott vonaglik, ott vajúdik a jövőnk! Ebből a táptalajból uj, de nagyon furcsa szokások, újszerű, de nagyon veszélyes (és ésszerűtlen) eszmék, át nem gondolt és éppen nem épitő gondolatok szállnak fel, mint a mocsárból a dög pára szokott. Ezt a párát mindkét tábor egyformán lélekzi be, de az öreget képtelen megfertőzni,mert otthon beoltották ellene és az 'élettapasztalata semlegesíti a pára tudatosan adagolt pusztitó mérgét. Ä fiatal beszivja magába, mintha az élet párája lenne. Nos, nem az! Az élet, a születés és elmúlás állandó, egymásba fonódott rendje, vagy*, az előállás, megjelenés és a megszűnés szakadatlan . folyamata. Ebben az uj életben, itt, a szakadék innenső oldalán, sokkal több a^pusztitás, a "nem", a faldöntés, a kötelék-bontás, és az eszme-tiprás, mint az építés, az előhivás, az életre segités, ápolás, javitás vagy gyakorlatias, esetleg módosított fenntartás! Vigyázzatok, Magyar Fiatalok!^ Az újszerű élet többet rombol,mint épit. Lerántja az ideált, az eszmét, de nem ad helyette másikat, újat, jobbat, emberibbet! Ma, az élet pusztitó és nem ujraszülő valami lett. Magyar Fiatalok! Legyetek még egy kis türelemmel—15-20 évig—a magyar öregekkel szemben. Ha a családi, faji, nemzeti alapon nem megy, akkor puszta szociális vagy kommunista alapon. Hiszen olyan könnyen megtehetitek. Semmi mást nem kell tenni velük, mint kikerülni, esetleg 25
