Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-06-01 / 6. szám
Ez a fiú nem fél. Ő se fél, csak 5 nem mer azért ilyesmit mondani. Mostmár Hruscsov az ur, 6 meg nem nagyon bánja, ha beszélnek. Inkább beszéljenek az emberek kisebb bajaikról, vagy akár a nagyobbakról is: hogy nincs kenyér, meg hogy rossz a téesz, hogy sokan maradnak kinn Nyugaton, és hogy mért vették el az ifjúságtól a vallást. Az se számit, hogy épp a kormány okozta ezeket a bajokat. Csak azt ne mondják, hogy ne nyugatra' men jünk', hanem itt változtassuk meg a rendszert, ne mondják, hogy oszlassuk fel a téeszeket meg a pártot. Mert ugye attól, hogy szidják a rendszert, még közlekedhetnek a vonatok Moszkva felé, megrakodva élelemmel meg uránérccel. És hát foglalkozni kell valamivel a népnek, addig nem ér rá mással törődni. De azért jobb félni. Félni attól, hogy egyszer nem állunk meg annál, amit törvényesen is szidni lehet, s akkor mi is odakerülünk annak az embernek a helyére, aki most jött vissza abba a faluba. —Min gondolkozol? Ez biz ist' igaz. Aztán úgy nézett ki, csupa csont-bör, hogy szegény asszony megijedt tőle. Úgy harminc kilósnak saccolta, de tudod, mi már meg se tudjuk állapítani az ilyesmit. A felesége meg már biztos meg se ismerte. Az asszony azóta férjhez is ment. Szóval, nem szeretnék igy járni. Erzsi nem tudta, hogy úgy nem szeretne járni mint az ember vagy mint^az asszony, de ez különbenis mindegy. Figyelte a fiú minden szavát, de közben igyekezett leolezni az érdeklődését. ^—En azt hittem, hogy már nincsenek hadifoglyok. Gyermekkoromban én is sokat hallottam róluk. Azt, hogy hazajöttek, vagy hogy meghaltak. De hogy húsz évig ott, Szibériában . . .i Elhallgatott. A fiú ránézett. —Akkor hazamegyek holnap. Te még két hétig itt maradsz. Majd átnézek néha hozzád. Ja, add meg, légyszives, acimedi Az otthonit. Egymásra néztek. A fiúnak szemmel láthatóan tetszett a lány, a lánynak is a fiú. Különben nem is járt volna le hozzá két hétig csaknem minden nap. És a cimét se kérné. De most valahogy komorrá vált a hangulat köztük. Emiatt a fogolytéma miatt. És ugyanakkor ez közelebb is hozta őket egymáshoz. Pár nem mondták ki, mégis érezték, hogy most nem volt közöttük semmi ellentét. Egyet gondoltak. Még itt, a párttitkár háza előtt is, — Szervusz. Majd irok.— S ebben a majdirokban sokminden benne volt. Az is, hogy majd megirom mindazt, amit most képtelenség volt elmondani, de úgyis gondolod. —Hát akkor majd átjössz ugye, néha? Ahogy megígérted. —Persze. Szervusz--mondta a fiú, már a kerítésen kivül. Még a kezét is alig fogta meg. Pedig itt lett volna az alkalom. Egy tizenhét éves lány, meg egy húsz éves fiú. Integettek egymásnak. Erzsi becsukta az ablakot. Mostmár nem ment^az olvasás tovább. Arra gondolt, amire Jóska. Ő holnap elmegy és már csak a busz ablakából fogja látni a pipacstól pirosló és búzavirágtól kékellő mezőket, és a kombájnosokat, akik Pestről jöttek, hogy a szabadságuk alatt telekeressék magukat. Mert itt, falun, nincs aki értene ehhez. Ki tudja, mikor látja újra Jóskát, mint ahogy azt se tudja, hogy ebből a nehéz aratásból vajon mi lesz jövőre az emberek asztalán. Landsdale, Pa. (Pályázatra) 16
