Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1970-10-01 / 1-2. szám
Végül kétélű kard LESZ a szó, ítélő, Sújtó, Pusztító, Világokat szétzuzató. Mennyei hang, Várvavárt trombitaszó, Bűnösnek bünbocsánatot adó, Embert Istenhez juttató. Nt. Dömötör Tibor, Akron Ohio Ifj. Fekete István: EMBEREK KÖZÖTT ... p A falu felett még fodros bárány-felhők utaztak lusta kényelemmel,^ de a távoli hegycsúcsokat már magához ölelte a sötét viharfelhők árnyéka, mikor Hanzival elindultunk Bőszánfáról. Bittman plébános ur levelét vittük Beszterczey Gusztáv esperes urnák, aki a szomszéd faluban próbálta a hiveket az örök üdvösség mesgyéjére terelni. Ebben a levélben azonban valószinüleg nem Bittman atya tévelygő nyájának lelkivilágáról volt szó, hanem az esti tarokkpartiró'1. A délelőtt folyamán ugyanis hasonlóan fontos levelekkel már meglátogattuk Barkóczy Árpád református tiszteletest és Seregély Schon Oszkár patikus urat is. Erős aggodalommal indultunk útnak, és aggódásunknak nem a közelgő zivatar volt az oka, hanem a szentkúti magyar gyerekek ellenséges érzülete minden és mindenki iránt, ami Bőszénfa irányából jött. Bőszénfa ugyanis szintiszta sváb falu volt, és meg ‘kél! hagyni, hogy a sváb gyerekek is hasonlóan gyengéd, felebaráti érzésekkel fogadtak mindenkit, akit a balsors Szentkutról Bőszénfára sodort. Bittman főtisztelendő ur Édesapám barátja volt, és mikor nyárviz idején egyes izgága, pesti könyvkiadók már komor hangon figyelmeztették Édesapámat bizonyos határidők lejártáról, lejöttünk Bőszénfára, hogy a kis falu csendes nyugalmában Édesapám "befejezze" a kérdéses könyvet. A legtöbb esetben ezen könyvek befejezése még csak ködös és bizonytalan távolban volt, mert nehéz befejezni egy olyan Írást, amit még el sem kezdett az ember. Ezt persze csak mi tudtuk, ami jó is volt, mert a pesti kiadók biztosan szívrohamot, de legalábbis kisebbfoku gutaütést kaptak volna, amennyiben tudomásuk van a dolgok ezen szomorú állásáról. Bőszénfára tehát a szokásos lenge, nyári ruhadarabokon kívül mindig pár kiló ivpapirral, több tucat puha ceruzával és egy horgász-felszereléssel érkeztünk. A ceruzák puhasága nagyon fontos volt, mert napi husz-harminc oldalt írni némi kemény tollal vagy ceruzával szinte lehetetlenség. Édesapám minden hajnalban négykor kelt, a kis spiritusz-főZőn felforralt egy liter feketekávét és reggel kilencig irt. Ekkor megreggelizett és^horgászbotjával kibaliagott a falutól csak pár kőhajitásnyira levő kis tóhoz. Hal nemigen^volt a tóban, de ez nem is volt fontos, mert Édesapám csak azért járt horgászni, hogy elnézegesse az egerésző ölyvek súlytalan lebegését, a tóparton békázó gólyák megfontolt 27
