Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)

1970-10-01 / 1-2. szám

Keretje éjfekete hajzat.

Vállra font zuhatag, Felette--havasok csúcsáig-Tollak imbolyganak.

E szem magaslatokra szállott S a szabadság után A sikra kék ménen cikázott Anyák imanyomán.

Mért éppen 5?--Rézbőre süt rám. Mint kevély sarki Nap S a faj csodája bennem bujkál, Mint prérin szép vadak.

Lélekrokon létben, halálban Egymásra lelhet itt,

Bár köztük vágyat és fájdalmat Egy Óceán feszit.

Övék volt Nyugat földi Mennye, Miénk—sötét Kelet,

Sorsunknak rezervátumában Sirunk most eleget.

Minékünk minden, minden élt mégs A kő, a fák, a Nap S drága rögök szivünkké má'Jltak Bölénycsordák alatt.

Minékünk Isten volt a Főnök,

Ki szép vadat térit S gyönyörrel edzettek a kinok Izmunk köteleit.

Nekünk volt drága csemetéink Tornája szent ima S nem sirtunk, hogy a rozSomáknak Karmán kell halnia.

Nyilunk ajándékokért repült,

Mit Nagy Szellem adott,

Erőt s életet füstölt a bérc S a nagy, szűz parlagok.

Az érdemes lét szép hazáját Őrzi már csak szemünk,

Sápadtképü sátánok bűnén Vad emlékbe veszünk.

Kit tüzes istennyila kiméit,

Tüzes viz marta tán S a durrogó por festett halált A vadon angyalán.

S mért?--A földet is meggyalázta A gyilkosok keze,

Hol élt a legjobb vérü népség S a legszebb hitrege.

Most már szánalomra konyul az Irigy s bűnös agyar. . .

De véghez ért a szép regény már, Az indián s magyar.