Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1970-10-01 / 1-2. szám
emberiség számára (bár minket hamarább és súlyosabban érintett ez a probléma, mint másokat—nyilván ezért is foglalkozunk többet vele). ^ Mert a tény az, hogy noha egyre nagyobb számmal élnek kisebbségek, szórványok, egyedek számukra idegen társadalmak közepette, elszakadva honi talajuktól ill. az anya-társadalmuktól, mirabile dictu (és a kozmopoliták nagy csalódására) ezek váratlanul ^és egyre fokozott mértékben aktivan ellenállnak az őket környező uj társadalmukba való asszimilációra kényszeritő erőknek. A pluralisztikus társadalom ma már sok helyen nem álom: tény, s a belőle szükségszerűen adódó feszültségek békés intézményeken keresztül való levezetése korunk legéletbevágóbb feladata. Aki száz évvel ezelőtt kivándorolt, eleve beletörődött abba, hogy múltjával szakítania kell, hogy átformálódik (legalábbis gyermekeiben) az őt befogadó nemzeti társadalom tagjává. Nem volt más választéka: beolvadt. Azóta azonban változott a világ. Mint ahogyan Ludányi András is rámutatott többször e helyen: a technikai eszközök ma lehetségessé teszik a szórványok kapcsolatfenntartását úgy egymással, mint az anyatársadalommal. A modern, gyors posta, a temérdek olcsó sajtótermék, a film, az elektronikus információ-közlés minden formája, valamint a korszerű közlekedési jármüvek, mind, mind olyan idegszálakat képeznek, melyek szervesen odakapcsolhatják az elszakadt egyedeket, szórványokat, a nemzettest többi részéhez, igy garantálván a nemzetben való megmaradásuknak a lehetőségét. S még csak a kezdetét látjuk mindennek. Eljön az idő, amikor Csikágóban is nézhetni majd a pesti tévét, s talán majd egyszer az is, amikor tetszés szerinti társadalmi szervezetnek fizetjük az adót ... (A mai gátak nem természetesek, az ember emelte azokat. Szomorú tény, hogy mihozzánk sok tekintetben közelebb van Budapest és Kolozsvár, mint a kettő egymáshoz. De eltűnnek ezek a gátak is, éppenazért, mert a technika fejlődése abszurddá tette őket.) Mindezek csak technikai lehetőségek. Nem jelentik önmagukban a nemzeti kérdés megoldását számunkra. Ellenben a lehetőség mindig magával vonja az igényt is. Éppen azért, mert tudjuk, hogy idegen környezetünkben sem kell okvetlen lemondanunk nemzeti mivoltunkról, éppen azért egyenesen fellázadunk az asszimiláció kényszerének gondolata ellen. Degradáló számunkra létünk, ha azt nem élhetjük^magyarokként és magyarul—Amerikában isi Igen: ez a kényszer sérti az önérzetünket, az emberi jogainkat. Az érzés megvan, az igény megvan, megvannak a technikai lehetőségek is. Mi hiányzik hát? A társadalmi lehetőség: s mindaddig amig azt meg nem teremtjük, "magyarkodásunk" csupán az egyénakcióknak összefüggéstelen sorozata marad. Kinek a feladata a kívánalmainknak megfelelő társadalmi lehetőségeknek a megteremtése? A magyar nemzeté, mely nem csak a Kárpátmedencében, hanem elszórva a világ minden táján él. Szórványaink a magyar nemzetnek szerves részecskéi: együvé tartozik mindenik. Őket ápolni tehát az egész nemzetnek a kötelességé--nem is elsősorban a Magyar Államnak (ha még nem volna világos, állam és nemzet nem azonos fogalom), a magyarországiaknak a feladata, hanem a mi kötelességünk is, mert mi is a magyar nemzet vagyunk. éppúgy mint az otthoniak. így tehát mi "ittottosok" tulajdonképpen csak belmissziós munkára vállalkoztunk, amikor a magyar szétszórtság sorskérdéseivel foglalkozni kezdtünk. ügy véltük, számunkra ez a legaktuálisabb 17
