Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1971-05-01 / 7-8. szám
got, amiben minden nemzet összes szülöttjei felemelt fejjel élhetik a saját szellemi, lelki, nemzeti életüket. Egy ilyen világot akarunk, egy ilyen világért harcolunk, ezért fordulunk szembe, ha kell fegyverrel is, minden olyan elnyomóval, aki arra törekszik, hogy egyforma, unalmas, színtelen tömeggé szenyvessze a föld minden nemzetét, valamilyen tulvilági vagy evilági utópisztikus dogmának a jegyében. Mi, akik tán több évezrede azért harcolunk, hogy azok lehessünk, ami vagyunk, magyarok, mostmár tudva-tudjuk, hogy nem lehet békesség soha de soha ezen a sárgolyón mindaddig, mig a nemzeti szabadság a gyakorlatban meg nem adatik minden népnek, minden nemzeti közösségnek; s tudjuk azt is, hogy a legszebb, legtermékenyebb és szellemileg leghaladóbb kort akkor éri majd meg az emberiség,amikor minden nemzet békességben öntözgetheti a saját virágoskertjét, smikor ezerfajta szinpompában versenyezhet egymással megannyi nemzeti társadalom. Kérdem tőletek: nem ez a cél, s az érte folytatott küzdelmünk-e az, ami egész történelmünknek a jelentőségét megadja? Nem március 15 szelleme-e az, amiben kifejezésre jut egész nemzeti lényegünk? Nem ez a szerep-e az, mely elsősorban nekünk jutott a népek harcában? Valóban csak azért lettünk, léteztünk, hogy a Nyugat védőbástyája legyünk egy keserves évezreden át, vagypedig azért, hogy kitermeljük, megvédjük és továbbadjuk ezt a szabadságtudatot, a lehető legmagasabbat, az egész emberiségnek? Kérdem tőletek: nem főleg minálunk jelenti-e a szabadság fogalma a nemzeti-szellemi szabadságot, a személyi szabadságon kivül? A francia liberté szó a polgári jogokat foglalja csak magában, nem a nemzetieket; de nálunk mindez egyre megy, s ez nekünk olyan természetes, hogy a külömbséget alig vesszük észre. A "szabadságharcos" szót mi adtuk a világnak, de ez nálunk sohasem csak forradalmárt jelentett, hanem elsősorban a nemzetért, a nemzeti szabadságért, eszméért harcolót--mintha mindig tudtuk volna, hogy az egyéni jogok biztositásának előfeltétele az igazi nemzeti szabadság! Március 15-ike a magyar egység ünnepe tehát, de ezen tulmenőleg annak az eszmének az ünnepe is, melynek jegyében ez az egység annakidején létrejött és létrejöhet újra: a nemzeti eszmének az ünnepe, így pedig már nem kizárólag a mi ünnepünk, hanem rajtunk keresztül minden nemzeté. Mert nem szabad elfelejtenünk: nemcsak magunkért harcolunk, hanem magáért az eszméért is, ami viszont már nem csak a miénk. A magyarság akkor lesz csak győztes, küzdelme akkor lesz csak eredményes, ha maga az eszme győz, és benne minden nemzet boldogul. Mit jelent mindez? Elsősorban azt, hogy ezzel a belátással egyetemes emberi szintre emeltük a saját nemzeti létünkért folytatott küzdelmünket. Ennek a szemléletnek a kifejezésével óriási lépést tettünk meg: az egész nemzetiesség kérdése erkölcsileg átértékelődött. A nemzeti^eszmét már nemcsak a létünket fenyegető erők ellen kifejtett reakciónak fogjuk fel, hanem megtermékenyitő, pozitiv alkotóerőnek is, kollektiv életcélnak, ami az egyénit is megadhatja. Megváltozott a csata iránya: ezek után már nem csupán védőállásban vagyunk, hanem készen állunk a támadásra is—nem más nemzetek ellen, hanem fel, fel a ^magasba, az elérhetetlen, végtelen távoli csúcson rejlő Tökéletesség felé. Már nem csak arról van szó, hogyan maradhatunk meg magyarnak, hanem arról, hogyan fejleszthetjük tovább magyarságunkat, magyarságunk által pedig az emberiséget. Embernek lenni számunkra annyi, mint magyarnak lenni: emberi mivoltunkat a legmagasabb fokon magyarságunk határozza meg. A nemzeti létben isteni^eszközt látunk ^az emberiség tökéletesitésére: mert nemzetek nélkül nincsen haladás, nincsen történelem. 8
