Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)

1971-05-01 / 7-8. szám

1 Szédítő mindez, őrjítő ennek a 123 évnek az üteme, alig foghatja fel az emberi ész. Csoda, ha néha úgy érezzük, ^mintha tán soha nem is lett volna az az első március, mintha csak Jókai gazdag képzele­tének köszönhetnénk az egész romantikus mesét? A történelmi távol­ságokat nem csak az idő múlása okozza. Az idő^kereke hol gyorsabban, hol lassabban pörög, néha majd hogy meg nem áll . . . Csak éppen vissza nem fordul sohasem. De hisz nem is azért vagyunk itt, hogy bárcsak gondolatban^hátra­­tekerjük az idő kerekét. Nem azért vagyunk itt, hogy édes álmokba ringassuk magunkat a régi dicsőségünk éji homályában. Ma azért jöt­tünk össze, mert érezzük, tudjuk, nemcsak illő, hogy az unokák olykor­olykor leboruljanak az ősi sirhantokra, de^gyógyitó is,^ üdvös is: az ősök sírjából patakzó forrásból friss erőt iszunk az élet uj ^har­caira. De csakis akkor, ha nem bálványositjuk, hanem ha annak látjuk az ősöket, amik tényleg voltak, embereknek, magyar testvéreknek, akik az Isten által nékik kiszabott nehéz órákban mertek magyarul élni, magyarul gondolkodni és magyarul cselekedni. __ Csak akkor fog­juk fel helyesen ennek a szent ünnepnek a jelentőségét, ha megértjük: nem csupán a holtaknak áldozunk ma itt, hanem magunknak is, valamint azoknak, akik majd utánunk jövendnek: mert mi vagyunk egyben az ősök és utódok. És igy aztán nem is annyira arról szeretnék itt veletek együtt megemlékezni, hogy egyáltalán volt 1848 március 15-ike, nem azt aka­rom megvizsgálni, mi, hogyan történt azon a pesti délutánon, hanem azt, hogy mi ennek az ünnepünknek a különleges, ma iss élő, jelképes jelentősége, éltető ereje nemzetünkre, nemzetünkön' keresztül pedig a világra nézve. A köztudatban ez az ünnepnap az amerikai julius 4-nek, vagy a francia Bastille-napnak a magyar megfelelője. Ezek szerint 1848 március 15-ike lett volna az a nap, amikor a magyar nemzet fellázadt az osztrák elnyomás ellen, a Magyar Szabadságharcnak kiindulópontja, amikor kikiáltották az ország függetlenségét, az idegen uralomtól szabad, Magyar Köztársaságot. A valóság azonban az, hogy ebből majdnem semmi sem igaz. Márciusban nem volt Magyarországon sem lá­zadás, sem harc; Bécs akkor még sietett elfogadni az ország köve­telményeit; a magyar hadsereg felállítását Kossuth csak sokkal később kérte az országgyűléstől, julius 11-ikén; és az ország függetlensé­gét, a Magyar Köztársaságot pedig csak 13 hónapra rá kiáltitták ki a debreceni Nagytemplomban, 1849 április 14-ikén. Március 15-ikének tehát nem mint a Magyar Szabadságharc évfordulójának kellene élnie emlékezetünkben. Ennél sokkal mélyebb, sokkal fontosabb jelentőség­gel bir számunkra: 123 évvel ezelőtt, ezen a napon, először áll az egész magyar nemzet egységesen, egyöntetűen, egy eszme szolgálatába. Ez az ünnep tehát elsősorban az uj magyar szövetségnek, a magyar egységnek az ünnepe. Amióta megszűntek a nyugati hadjárataink a 10-ik században, soha nem volt ennyire egy akaraton a Nemzet mint 1848 március 15-ikén s az azt követő hónapokban. A nyugati dinasztiákkal összekeveredett Árpádháziakkal szemben ott áll a népek egy nagy hányada: IV. Bélát nem támogatják nagyuraink a tatár ellen; Dózsa parasztjait a magyar rendek törik le és a magyar Zápolyainak köszönhetjük Mohácsot. Bethlen Gáborral a Habsburgok magyar hívei szállnak szembe, a magyar kurucokkal magyar labanc harcol, és magyarok tapossák sárba Martino­vicsénak zászlaját. A legyengült, elvérzett, félholt Nemzet bel­sőleg is tucatnyi érdekrétegre van szétforgácsolódva a 19. század közepéig—s egyszerre mégis, mintha csak csoda történne, egészében feltámad újra, újjászületik és életre kap. Egyszerre eltűnnek a 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom