Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1969-12-01 / 2. szám
"Bécsi határ" menti országúton. Egy-egy zsák kenyérgabonával, illetve krumplival, néhány vedlett, ócska bútorral meg egy papirosbőröndbe gyömöszölt ruhaneművel megpakolt rokkant- igásszekéren. r? A - két kicsi borzas mokánylovacskán ócska, toldott-foltozott székely hám meg csikókantár és a szekéren ketten! a bábonyi Antal Ferenc— aki a lovakat hajtotta— és jómagam. A fogat— velünk együtt— olyanformán festett ugyan, mint az ócskaruhát, csontot-rongyot gyűjtögető handlé-zsidóké, de még igy is aggodalmaskodtunk, sőt be vallom— féltünk. Mert a lófogatokat— még napvilágnál .is— sokféle formában- érhette ba j kinn az utakon, különösen amelyiken; mi szekereztünk! Hunyad és Kolozsvár között, a kelet-nyugati nemzetközi betonúton. A: háborús front ugyan már túl volt rajtunk, de nyugati tőszomszédságunkban még makacsul harcoltak a fasiszták, fogatunkat tehát útközben elkaphatta egy hirtelen katonai rekvirálás. Az útba eső falukban-- szerencsére ilyen nem volt sok— akkor még u.n. "Maniu-gárdák" garázdálkodtak— rendtartás cimén,^ s hire járt, hogy az- ut menti téli erdők és elhagyatott, puszta épületek éhező katonaszökevények és hajléktalan, kétségbeesett Csavargók búvóhelyei. "n-eor: j‘: ■••• De vállaltam ezt az utazást, mert kellett akkor az élelem és kellett a ruhanemű, és jó volt a kiselejtezett bútor is nekünk, akik— vidékről menekült nincstelen család— egyik napról a másikra tengődtünk csak a kenyér te len,... fagyoskodó, kifosztott városban, ahol még alig pislogott a puszta élet is. Én tehát muszájból vállaltam ezt az utazást, a családomért, utitársam pedig vállalta becsületből,,- mert., régi jó emberünk volt és talán a hitvány téli napszámért is, mert szegény és kárvallott ember volt. Decemberben kurták a nappalok, és ^5 kilométer hosszú az ut... Nekünk pedig világosságban kellett beérnünk Kolozsvárra, mert sötétedés után a városba vagy belőle ki senki civil ember nem mehetett. így hát,jóval szürkülődés előtt indultunk, és ahogy számítottuk, hajnalra már a nagy utón kocogtak lovacskáink. S nem történt semmi baj. Sehol nem tartóztattak fel, senki utunkat nem állotta és nekünk sem kellett sehol megállanunk— Gyaluig. Ott i.. jedtünk meg először, amikor a község elején egy muszka őrjárat igazoltatott. De Írásaink rendben voltak, sőt román és magyar szövegük mellett orosz szövegük-és pecsétjük is volt. így hát utunkra engedtek ésjni megkönnyebbülten és szégyenkezés nélkül hallottuk a bizonyára fogatunkat és minket illető csufondáros katonakacaaást. S igy szinte-szinte vidáman már benn kocogtunk a község ..szivében,, amikor megtörtént a baj. Ott a régi nagy fogadónál, a hol kanyarodik is, lejtős is az ut, magasan megrakott otromba teherautó jött velünk szembe. Ez még nem csinált bajt, mert szépen kitértünk az ut legszélére és bevártuk, amig elpöfögött mellettünk De akkor, az ujraindulásnál az egyik gyenge hátulsó kerekünk neki„farolt valahogy egy kerékvető^kőnek és — , összerokkant. Nem különleges eset ez, előfordul szekeres utazásnál és még sze rencse, hogy a községben történt, ahol ösmerősöktől kölcsönkereket lehetett kapni másnapig, mikorára az összeroppant kereket megreperálja a kerekes, aki nem is egy volt Gyaluban. Szegény lovacskáinknak bizonyára jól is esett ez a kényszerű megállás! megetethettük és megitathattuk őket. Viszont! jó másfél órát elvesztegettünk a nappalból. A lónai fogadónál már sejtettem, de mire Fenest szerencsésen el