Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-04-01 / 5. szám
tulásunk az büntetés részünkre, mert vezetőink hűtlenek lettek magyarságunkhoz és az egység megtört. Bármennyire is kísérletezünk ékesszóló beszédeken keresztül e kegyetlen valóságot ködbe borítani, a valóság ez. Nézzük csak: A tatárdulás idején egyedül voltunk, a törökdu'lás idején egyedül voltunk, a Rákóczi és a 48-as szabadságharcok idején a főpapság és az egyházi nevelésben részesült főnemesség a Habsburg ház mellett állott. A császárhoz való hűség nagyobb volt mint a hazaszeretet. A második világháború és az 56-os forradalom után, a nyugati keresztény világ az istentelen zsarnok kezébe dobott minket és hazánkat. Ebből is láthatjuk, hogy a keresztény nyugat sohasem érdemelte meg, hogy egy csepp magyar vért is hullassunk érte . Mi a tanulság ebből a nagyon is rövid visszatekintésből? Uj ideák erőszakos elfogadtatása beláthatatlan következményekkel járhat. Meg kell tanulnunk azt, hogy nem lehetünk sem eszközei, sem áldozatai semmilyen izmusnak se. A fejlődést sem előrevinni, sem visszatartani nem lehet erőszkkal. Soha ellenség nem győzedelmeskedett volna felettünk, ha MEGŐRIZTÜK VOLNA EGYSEGÜNK! A múlt súlyos tévedései, mulasztásai, következményei talán sokakban azt a téves érzést kelti, hogy talán már késő van bármit is tenni végzetünk megállitására. Minden túlzás nélkül állíthatjuk azt, hogy jövőnk csupán hitünkben rejlik. Hitünkben magyarságunkban, és az egy igaz Istenben. Jövőt fürkésző szemünk a sok téves ut után fáradtan keresi azt a helyes utat, mely nemzetünk egységéhez vezet. Ez az ut Szécheny István által már a 48as eseményeket megelőzően, bölcs előrelátással ki lett jelölve. Megerősíteni a magyarság gazdasági helyzetét és a magyar kultúra életreke'ltése. ^Nehéz, hosszú, fáradalmas munkával járó ut, de egy létszámban erősen megcsökkent magyarság részére az egyetlen járható ut. Ennek az útnak járására türelemre és áldozatkészségre van szükség. Most az a kérdés, hogy mit és mennyit vagyunk hajlandók áldozni. Vélt és valóságos csalódások nem kergethetnek egy valójában magyart a csigaházba vissza. Mutasson valaki egy olyan egyént, aki (a saját becslése^szerint is) sikeres karriert futott be és aki több csalódás után is megállt volna, nem tört volna tovább, a cél felé. Az ujra-kezdésre van egy jól bevált, eredményes módszer. Pénzbe sem kerül, csak az őszinte vágy és a hazaszeretet csirája szükséges hozzá. Minden emberi lény, mielőtt alvásra hajtaná fejét, valamiféle lelkiismeret-vizsgálatot végez, akaratlanul is. Egy másik egyén imát mond, fohászkodva Istenhez. A kérés vagy javaslat az volna, hogy^ezen alkalomkor foglalják vizsgálataikba és imáikba a magyar egység gondolatát. Feleljenek annak a kis, gyönge, kérő hangnak, a lelkiismeret egyre gyöngülő hangocskájának, hogy "még magyar vagyok" és hogy "akarom a magyar egységet." "Akarok . . . cselekedni . . , tenni ... a MAGYAR EGYSÉGÉRT!' Érezni fogják a csodás hatását az őszinte fohászkodásnak. Közelebb hoz magyar testvéreinkhez, arcunkról újból a szeretet sugároz ki a fáradt, élet-18
