Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-03-01 / 4. szám
1 sen magának. Talált is volna egy alkalmas dombot, amelyen hatalmas kórók lázadtak a hervasztó idő ellen. Lepett néhányat arra, de aztán mégis azt gondolta, hogy üljön a kórók közé, aki szamár, mert ö olyan helyre kívánkozik, amely emberhez méltó. Közel is volt egészen egy falu, s úgy találta, hogy a pihenés számára a legméltóbb hely mégis ott lehet. El is indult tehát, és tiz perc múlva bent volt a falu szivében. Itt megál'lott, és azon gondolkozott, hogy a paphoz menjen-e, vagy valaki világi’emberhez. Egyikhez sem ment, mert döntés előtt meglátott egy kirajzolt kezet, amely nagy és egyenes mutatóujjal valami sárgára festett ajtóra mutatott.--No, ez se mutasson hiába!--mondotta, és belépett az ajtón. Sejtette már künn is, hogy olyan helyre mutathat az ujj, ahol más keresi a hasznot. De van olyan korcsma, is, amely csak akkor nyilvánvaló, ha már bent van. az ember. Ez éppen olyan volt. Két asztal kínálkozott az egész szobában, de az a kettő legalább jó nagy volt. Az egyiknél már üldögélt is egy legény. Szép fehér ing volt rajta, a derekán széles szij s nagy fekete kalapja előtte az asztalon. Odaült Lőrinc, és azt mondta:--Szabad lesz megháboritanom? ; A román legény egyet sem szólt, hanem bizalmatlanul tekintett -rá, majd azt a nagy fekete kalapját közelebb húzta magához.--Mivel szolgálhatok?--jött oda a korcsmáros. • ^ —Ha már^éppen szolgálni akar--mondta Lőrinc--, akkor szolgáljon egy fél liter borral. De hozzon három poharat hozzá.--Hát az minek?--Az Isten is három személyből áll--felelte.Lőrinc. Nem feleselt a korcsmáros,. hanem elhozta a fél liter bort s ä három poharat. Lőrinc töltött az egyikbe, majd felemelte, és a román legény felé sanditva, igy szólt: —Ha volna egy társam, azzal innám. De hejh! mindig egyedül van a magyar! A román most sem méltatta figyelemre, de érthetett, magyarul, mert elévet.te a tarisznyáját, s abból furulyát bujtatott ki, mintha meg akarta volna mutatni, hogy a román is mindig egyedül van. Szép karikás furulya volt, három rézkarikával, s a színe barnafényes, mint a pásztorok haja. Mindjárt a szájához emelte, és játszani kezdett rajta. Olyan szivfájditó és messze szóló dallamot fújt, hogy Lőrinc ismét töltött a pohárba, és azt mondta:--Hajh, azok a csalfa lányok! A legény ránézett a furulya mellől, s hát könnyes a szeme. Erre Lőrinc a másik pohárba is töltött, majd közelebb húzódott a románhoz, és igy szólt hozzá:--Megkínálnám ezzel a kicsiséggel, ha nem sérteném meg. A legény elfogadta a bort, és mind egy cseppig kiitta.--No, ugye, ez is muzsikál?--mondta Lőrinc. Még erre sem szólott a legény, hanem maga elé tette a II
