Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)

1970-03-01 / 4. szám

furulyát, és messze nézett, mint az előbb a nóta. Lőrinc nem azt mondta neki, hogy nézzen még messzebbre, hanem felvette^a furulyát, és egy szöktető nótát kezdett fújni rajta. A román legénynek lassan odafordult a. feje, mintha napraforgó, majd lassan felemelte a karját, és a Lőrinc vállára tette.--Muzsikaszóval szép megértés van--mondta.

Lőrinc abbahagyta a nótát, és igy felelt:

—Mert a muzsikaszó a szivet tekinti.

Csakugyan a szivet tekintette, mert jól megindult a beszélgetés. A román elpanaszolta szerelmi bánatát, s el Lőrinc is az ő árvaságát. Amikor ismét ittak egy pohárral,-a román olyan barátságba szökkent, hogy mindenképpen szeretett volna Lőrincnek adni valamit. Keresgélt is sokáig valami mozditható dolog után, de szegény volt, s nem talált.--Ne erőltesd magad, Demeter!—csillapította Lőrinc.--De én akarom, hogy örökké megemlékezzél rólam.

—Ha olyan erősen akarod, akkor add nekem a furulyád harmadrészét, vagyis az első karikáig.

Nagyon megijedt Demeter, de amikor Lőrinc jól megmagyarázta, hogy ő csak jelképileg akarja az első karikáig, akkor Demeter boldogan ajándékozta neki. Még azt is mondotta, hogy örökké Lőrincre fog gondolni, amikor a szive elévéteti véle a furulyát. S mintha Isten kormányozta volna ezt a találkozást, nemsokára egy szász legény is belépett a korcsmába.

—Ezt is hijjuk ide!—mondta Lőrinc, s mivel Demeter nem ellenezte, odaszólt a szásznak:

—Szivesen látjuk a kamerádot, ha meg nem sértenek.

A Szász odaült, és azt mondta:--Szivesen fogadom, de pénzzel nem rendelkezem.--Nem is pénzzel kell itt rendelkezni, hanem szivvel-szólott oda Lőrinc, és töltött a szásznak is. De a szász csak koccintott, s nem akart inni. Beszélni sem igen akart, csak bizalmatlanul nézett.

—Tud-e maga furulyázni?—kérdezte Lőrinc.

—Semmiképpen nem--felelte a szász.

Nagy baj volt, hogy a szász nem tudott megfelelő dallamot fújni a furulyába, de valahogy mégis segitettek rajta, mert Lőrinc addig unszolta, amig énekelt nekik egy szász éneket. Ötször-hatszor elénekeltették vele a dalt, s akkor Lőrinc szájához emelte a furulyát.

—Nagyon jól előre megy!--örvendezett a szász, és úgy kinyilott a szive, hogy Lőrinc indítványára Demeter nekiajándékozta a furulya közepét. A szász nem értette, miképpen lehetséges,1 hogy valami az övé legyen, s mégis más vegye hasznát, de Lőrinc megmagyarázta neki.

—Ez a furulya a mi -közös kincsünk--mondotta Lőrinc.-Csakhogy hárman egyszerre nem fujhatjuk.

Éppen jókor fejtegette a közös furulyát, mert egy román őrmester lépett be a korcsmába. Nem ült az ő asztalukhoz, de a másiknál az öklére könyökölt, és hatalmasan nézte őket.

Lőrincék csak annyira nézték őt, amennyire rangja után megérdemelte, és tovább játszottak a furulyán. Amig a Demeter

12