Irodalmi Szemle, 2021
2021/10 - BIOPOÉTIKA - Peter Balko: Akkor, Lošoncon (regényrészlet, Mészáros Tünde fordítása)
annyiszor fordult vissza melodramaba illo modon az ajtbbol, es sziszegte felem a gyulladt torpeseggnel is vdrosebb arcabol a prognozisat, mely szerint a vilag dagadekai egy szep napon mind gyurukon lognak majd, o pedig ecetbe martott landzsaval addig dofkodi oket, mig ki nem folyik beloliik az osszes zsiros szarsag. Kinzoeszkozet fogyasztogyurunek nevezte. Szoval egy idiota volt. Kiilonben is tudta rola az egesz iskola, hogy egy birkaval csalja a feleseget. Sajgd tagokkal vanszorogtam at a kinzdkamrabol az dltozobe. A lanyvece ajtaja alol fojtott hangu zokogas kuszott ki. A szuk helyiseg sarkaban Alica guggolt. Sirt. Szemheja duzzadt volt, csatakos haja akar egy partra vetett kagylo. Akartam mondani valamit, de csak egy oda nem illo vice jutott eszembe ket buzi vizildrdl, szoval inkabb hallgattam. Adtam neki egy papirzsepit. Elvette, megtordlgette az arcat. Maszatos volt a szerelmem, piszkos, joszagu. Ekkor becsengettek. Alica eszrevette, hogy zavarban vagyok, es remego hangon, sugva kerdezte, hogy tenyleg tudom-e fejbol az egesz naptart. Meglepodve bolintottam. Szoval mikor, kerdezte, egyre toluld konnyeit a hajaval itatva fel. Szeptember hatodikan, feleltem batortalanul. Az ajto rndgott feldobogtak a kinzoterem fele tarto tornacipok. A varazslat meg minden mas odavolt, a valosag gumiszaggal es a satani tornatanar sipjaval emlekeztetett a jelenletere. Tudtam, hogy soha tobbe nem latom Alicat. Es akkor valami meleget ereztem a csuklomon. Alica fonta ra az ujjait a bdromre, es dorombolt, mint egy pillangd. Ott allt mellettem, es a joszagu testebol fakado mozdulat egesz a fiilemhez tolta az ajkat. A csend az agyekomig dobogott, aztan Alica kettehasitotta ajka vdroset, es szavakat rakosgatott a fejembe. Arrol szoltak, hogy ne feljek. Fel meterrel hatrabb es szaz kilometerrel kozelebb lepett napi pollucidmhoz. Poaliciomhoz. Felhuzta a szoknyajat, szettarta combjat, es felfedte minden titkat. Ez se novella, iivoltotte Kapia, es foldhoz vagta a fuzetemet. Szerinted nem tudom, mi van a nok laba kozott?! Nem ertettem. Hiszen norol akart novellat, es mi lehetne nobb, mint egy nema ol? De Kapiat szemmel lathatoan nem izgatta tovabb a tema, sokkal inkabb aggasztotta az, hogy nem maszkal-e megint a kornyeken Kilimandzaro. Bepoccintett a szajaba egy torott cigit, aztan maga ele meredt, mozdulatlanul. A szel eliilt, a tel keszen allt. Ereztem, hogy most tortenni fog valami, valami nagy, valami szep. Raelesitettem a pontra, amely igy lekototte Kapia figyelmet. A to j eg boritotta felszinen feher hattyu reszketett. Sovany laba a dermedt vizhez fagyott, apro teste itt-ott megemelkedett. A tolla alatt valahol meg mindig sipolt a szive, mint egy polichnoi teaskannae. Eletemben nem lattam szebbet. Kapia ram pillantott, olyan kisgyerekesen, aztan kikopott, es elovette a keset. Ez novella lesz, mondta, es elindult a to fele.
