Irodalmi Szemle, 2021
2021/9 - Szalay Zoltán: Ufók; Vadkan (próza)
Anyam nevetett, es furcsa fajdalom bugyogott eld a szajabol. Erno bacsi azt mondta, vasarnap tetozhet a Duna; aznap pentek volt, es meg mindig permetezett az esd. A ferfi nem aludt: rakosgatta a homokzsakokat, tisztogatta a fegyveret, es futydreszett. Ebed utan megkerdezte, nem akarom-e kiprobalni, es megint a puska tele kacsintott. Megmerevedtem, mire o felallt, odahozta a fegyvert, es a combjaira fektette. Azt mondta, neki ez a puska a legjobb baratja, ezert aztan most mar az en legjobb baratom is, szoval semmi okom tartani tole. Azt mondta, nekiink meg kell tudnunk vedeni magunkat, mert minden oldalrol szorongatnak benniinket, hiszen mi a vilag legnagyszerubb szabadsagharcos nemzetebe sziilettiink. Koriilottiink mindenki hazugsagokat terjeszt rolunk, mert el akarjak venni a dicso multunkat, a birodalmunkat, a kiralyainkat. Nem fog nekik sikerulni. A mi birodalmunk ugyanakkora, mint ezer evvel ezelott, es osi fejedelmeink szelleme lebeg felette. Ezt nem szabad szegyelleniink kimondani, es ezt mindenkivel szemben meg kell vedeniink. Majd o megtanit ra. Anyam ott allt mellettiink, zavartan mosolygott, es hozzasimult a szoborhoz. Penteken megint orsegbe ment, ezuttal ejfeltol reggelig. Amikor elindult, en mar ott alltam a szobam ablakaban, es figyeltem, ahogy elhagyja a latomezdmet; a hatan logo puska csove a feje fdlott meredt bele a siirii ejszakaba. Olyan csend telepedett a kornyekre, amilyet talan meg sosem hallottam: nem kiabaltak hazafele tamolygo reszegek, nem duruzsoltak a tevek a hazakban, nem fingtak az oregasszonyok a pottyantos budi fele botorkalva. Csak a vadak neszezese torte meg a csendet, mert ok menetrendszeruen megerkeztek, amint a csend leple leborult rank. Most tobben es gyorsabban jottek, nyulak, ozek, szarvasok. Kesobb, mar jocskan benne jarva a hajnalban, kiiiriilt az utca, es majdnem lecsukodott a szemem, amikor egy sotet folt bukkant fel az uton. A vadkan most talan meg elcsigazottabb volt, mint az elozo ejszaka. Ugyanoda allt ki, a keritesiinkkel szemben, mintha csak kiszamolta volna a huszlepesnyi tavolsagot. Hirtelen minden almossag kiiiriilt belolem, ugy liiktetett az egesz testem, mint egyetlen lazas szivcsomd. Ez a hazunkat bamulja, ez egyenesen engem bamul. Ugy vart ott, mint aki nagyon is tisztaban van az iteletevel, es onmaga jelentkezett, hogy vegrehajtsak rajta. Megint o birta tovabb. Miutan mar vegtelen sokaig neztem, elsotetiilt elottem minden, es zuhanni kezdtem. A ferfi ott iilt a reggelinel, amikor kitamolyogtam a konyhaba, es anyam pakolta ele a virslit, a sonkat, a fott tojast, mintha egy egesz hadosztalyt etetne. Jo reggelt, mondta, hogy aludtunk,
