Irodalmi Szemle, 2021

2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Plonicky Tamás: Banzáj (próza) / MÉSZÖLY 100

téken keresztül olyan sokat, és olyan szépeket mesélt. Majd nem sokkal később, a nagyjából egyórás, mindenki számára rendkívül kellemetlen, rendkívül feszélyező látogatás után a fiatalok elbúcsúztak az öregtől, és ők és az idős férfi is egyaránt úgy érezték, hogy soha többé nem fognak már találkozni; a fiatalok tudták, hogy ebben az életben egész biztosan nem jönnek már el többé ehhez a roncshoz, ehhez a trógerhez, ehhez a részegeshez, mert egész egyszerűen nekik már semmi közük sincs hozzá; és amikor a gyerek legnagyobb örömére a fiatalok végre-valahára nekiszedelődzködtek, és elkezdtek összepakolni a távozáshoz, az alkoholista még véletlenül sem marasztalta őket, még véletlenül sem mondta azt, hogy ne siessetek, egyáltalán nem szerepelt a fejében alternatívaként az a kérés, hogy a hosszú-hosszú évekig tartó egymás nem-látása után azt mondja a fiának és annak családjának, hogy maradjatok még; semmi ilyesmi nem történt, csak fogta magát, nehézkes mozdulattal, a fecskegatyából kilógó, rengő-libegő hájjal felállt, mormogva megvárta azt, amíg az ottlévők felhúzalkodnak, kitárta az ajtót, és rengeteg undorral és utálattal a gesztusaiban kitessékelte a vendégeket, és legbelül nagyon-nagyon örült annak, szinte áldotta az Urat, hogy végre megszabadulhat ezektől az alantas férgektől; az ajtóban álló gyerek azonban mindenkit meglepve, teljesen váratlanul, teljesen abszurd módon, mivel ő így tanulta, így jelent meg a mintázataiban, hiszen az apukája és az anyukája is az elmúlt években folyamatosan így tanították neki, hirtelen visszaszólt az ajtóból, és csókra mozdított, csücsörítő szájjal a „nagypapa, puszi?” kérdést szegezte az öreghez; és akkor, egy másodpercekig tartó hatásszünet után az idős, részeges férfi, akinek a nyakán és a homlokán az időközben megsárgult, ráncos bőre alatt újra csak látszódni kezdtek, újra csak körvonalazódtak azok a fia számára jól ismert, annak rémálmaiban gyakran megjelenő és kellemetlen emlékeket fel-felidéző lila ütőerek, és mivel mind a gyereke, mind az unokája, mind a fia feleségének tekintete is ráterelődőtt, és mert eluralkodott rajta a teljes megszégyenülés, a teljes undor, a teljes ideggyengeség, a zsigerekig tartó, általa egyértelműen sarokba szorításnak értelmezett elemi fájdalom érzése, az öreg felemelte a kezét kinyújtó kislányt, és ahelyett hogy egy csókot nyomott volna az arcára vagy a homlokára, az ajkait a puszira nyújtó gyereknek mindenfajta ok és belső megfonto-