Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Plonicky Tamás: Banzáj (próza) / MÉSZÖLY 100
már ő is számtalanszor megbánt, de az asszony egész egyszerűen nem mondhatott mást, csak a tényeket, vagy legalábbis egy kicsit eltúlzott, módosított, csorbított tényt, mert noha tudta jól, hogy nagyjából tizenöt-húsz, esetleg huszonöt perc az étel végleges elkészülésének ideje, naivan bízva szíve választottjának megnyugtatásában, azt hazudta a férfinak, hogy tíz perc, és a vacsora tálalva van. Az erre a mondatra reakcióként kapott hirtelen jött erőteljes, fejre mért ökölcsapástól a feleség teljesen elszédült, maga előtt csillagokat, valóságos csillagtengert látott meg-megvillanni, majd mire észbekapott, addigra már a hosszú, barna, göndör haját el is ragadta egy erős kéz, és a sörényét cibálva a férfi elkezdte bevonszolni a házba, egészen a konyháig ráncigálta őt, és a nő kétségbeesett menekülési próbálkozása, mert tényleg, valóban menekülni akart, valóban küzdött a tőle telhető legnagyobb erőbedobással, erőfeszítéssel, minden izmát megfeszítve úgy, hogy gyenge, vékony karjával, ahol érte, ott ütötte-verte az alkoholistát, akinek e támadás természetesen meg sem kottyant, hiszen ez korántsem az a fizikai fájdalom volt, amitől ő olyannyira rettegett, és az asszonynak egy állat vergődésére emlékeztető, síró-kiabáló, éteri ordításának, továbbá a háttérben a semmiből megszólaló gyereksírás-örvény hangzavarának eklektikusságában az volt az egyetlen mentő, elterelő gondolata, hogy ha lehet, akkor ne felejtse majd el felmosni az előszobát, mert a férfi úgy cibálta őt végig rajta, hogy a bejövetel után nem le húzta le a cipőjét. Ott, a konyhában a férje a bablevessel teli fazekat előbb, rövid időre elengedve a nő haját, és spontán lefújva a kezéről a győzelem trófeájaként értelmezhetően ottmaradt göndör hajszálakat, levette a gáztűzhelyről, és annak többliteres forró tartalmát teljesen kiborította a földre, valósággal fellocsolta a padlót, a konyha parkettája egyik pillanatról a másikra úszni kezdett a még el nem készült ételben, minden, szinte az egész konyha bableveses volt, álltak ketten a forró bablevesben, a nő érezte is a lábában a még el nem készült ételtől létrejött égő fájdalmat, majd a férfi a fazekat a benne lévő maradékkal együtt letette az asztalra, újra tiszta erőből ököllel fejen csapta azt a mocskos ribancot, aki ettől az ütéstől ugyancsak csillagok tömkelegét látta maga előtt meg-megvillanni, ezt követően pedig megfogta a megszégyenült asszony fejét, és ahogyan csak bírta, minden izmát megfeszítve belenyomta azt a szinte üres, csupán bablevesmaradékot tartalmazó forró fazékba, és addig tartotta benne, ameddig csak kedve szottyant hozzá, ezzel is fitogtatva hatalmát, fitogtatva fensőbbrendűségét, fitogtatva
