Irodalmi Szemle, 2020
2020/11 - Gubis Éva: Don Beto koporsói (próza)
GUBIS EVA DON BETO KOPORSOI Alberto Reinaldo Tristan Jimenez kilep az utcara, es a kofal melletti padra ill. Tenyerevel atmasszirozza terdet, fajlalja a hosszu terdeplestol. Lassan elmulik a zsibbadas a lababol, hatat a falnak veti. A tole balra magasodo hegyvonulatra tekint. Az ormok mogul mar felkelt a nap. Becsukja szemet, area kisimul, elvezi a napsugarakat. Szemszarazsaga enyhiil, esukott szeme mogott sarga fenyek tancolnak. Kis ido mulva besotetedik szemheja alatt, kiles, a nap formas baranyfelhok moge bujt. A hegyek elenkzolden csillognak az esos evszak utan, mint egy finom guava, amibe legszivesebben beleharapna. Most ebred ra, hogy ehes. Mintha gondolatolvaso lenne, kilep a kapun Pili, kavet hoz gazdaja utan, majd visszasiet a hazba. Kortyolgatja a kavet, tekintetevel tovabbra is a hegyoldalt pasztazza. A hegyi uton lovas tart a legelok fele. Lepesben halad, hoi eltunik, hoi elobukkan az utat szegelyezo fak koziil. Ingenek szine minden alkalommal masnak tunik, aszerint, a napfeny hogyan eri. Alberto azt szamolja, hanyfele szinunek lathatja az inget, ha a nap kint van, vagy felhok mogott, es a lovast arnyekban latja, vagy epp napon. Ekkor meghallja a szomszed boajanak fujtatasat valahol a kozelben. Osszehuzza szemolddket, pedig a nap most nem silt a szemebe. Korbekemlel. A naranesfan talal ra az allatra, a fa agai atnyulnak a kerites folott, azon terpeszkedik. Hanyszor megmondta mar a szomszednak, hogy nappal ne hagyja szabadon az allatot. Persze, Alejandro allitja, hogy nem csatangol el, de mar ketszer szedte ossze a sajat kertjebol azt a gusztustalan dogot, es vitte vissza a gazdajanak puszta kezzel. Pedig irtozik az erintesetol. Egyszer meg egy dogldtt egeret is kiokadott az allat feluton. Itt, az utca kozepen, most is meg tudna mutatni a kopet helyet. Poffeszkedik odafenn a bestia, kover teste lelog az ag ket oldalan, mint Dona Theodora vaskos feneke, mikor a kis samlira ill krumplit hamozni. Alberto bizton tudja, hogy az o enekesmadaraira faj a foga, de abbol aztan nem eszik! Ingerulten lecsapja a padra a kiiirult bogret. A pad repedesebol kis gyik bujik eld, megijeszthette az utes. Zoldeskek a bore, hatan sarga csik fut, egesz hosszan. El kene kapni, az unokak folyton ezekre vadasznak, hogy oriilnenek. Nem emlekszik, hogy latott volna naluk gyikot ilyen hosszu sarga csikkal, pedig minden zsakmanyt odahordanak neki a muhelybe,
