Irodalmi Szemle, 2020
2020/10 - KORTÁRS SZLOVÁK - Ivana Dobrakovová: Apa (novella, György Norbert fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
keltek, Hitchcock, Truffaut. Fantasyt olvastam, es igyekeztem a fizika- es a kemiaorakat, amennyire csak lehetseges, meguszni. A noverem mar lelepett, apa meg tobbet volt nalunk, mint a magyaroknal. Lassan kievickelt a depressziobol, epp konstans betegallomanyban volt. Ekkor vette a fejebe, hogy bermalkoznom kell. Misekre kezdett jarni, es kijelentette, hogy o mindig is hivo volt, mint a nagymama, es micsoda szegyen, hogy az o tizenot eves lanya sem elsoaldozo nem volt, sem bermalkozd. Hatarozottan kdzoltem vele, hogy egyikre sem vagyom. Apat ez, termeszetesen, nem erdekelte. A papnal mar intezte a hittanorakat, es afelol erdeklodott, hogy mikor lehet ezt az egeszet nyelbe iitni. Szerencsere erre soha nem keriilt sor. A pap az egyik mise alatt ugyanis kenytelen volt apat kizavarni a templombol, mert apa a padsorok koziil fotozni kezdte a draga tisztelendo urat. Otthon aztan azzal vedekezett, hogy csak szerette volna dokumentalni a vallasi eletet a Szentharomsag templomban. Es ez nem volt minden. Apa kezdte azt hinni, hogy Istennel kommunikal. Ezt velem kozolte, nem anyaval. Nem tudtam, mit kezdjek ezzel az informacidval. Tovabbadjam? Elaruljam? Apa a vacsora utan vegiil felfedte az isteni terveket. Onmagat „Isten kisujjanak” nevezte. E szavak kimondasakor a kisujjat mindig a magasba emelte, mintha egy cseszebol akarna teat kortyolni. Igazabol soha nem ertettem meg ezeket az isteni terveket. Hogy mik voltak. Talan apa sem. Sok dologgal kapcsolatban viszont igen jol informalt volt. Egyszer peldaul megmondta, meddig fogok elni. Pontosan kiszamolta. Isteni segitseggel. Hogy mikor fogok meghalni. Aztan elarulta, meddig lesz meg koztiink a noverem. Vegiil anya. Magarol egy fel mondatot sem. Rajottem, hogy megint pialni kezdett. Csak kevesbe latvanyosan. Inkabb titokban, tehat mar nem jar az Albrechtbe. Itthon iszik. Mint egy nd, mint egy zugivo. Aztan a fiizeteibe kezdett irogatni valamit. Vegiil eltiint. A hazban talaltunk ra, a magyaroknal. A szemeiben olyan kiilonos feny csillogott. Szinte a megvilagosodas fenye. Elarulta nekiink a nagy tervet. Minden gondosan le volt irva es rajzolva. Hogy az emeletes hazat egy hatalmas kozpontta fogja atalakitani. Az emberi eroforras kozpontja. Igy nevezte el. Es mindenki oda fog jarni. Messzi idegenbol is. De nem a to miatt, mint eddig. Nem bizony. Hatul a kertben folhuz
