Irodalmi Szemle, 2020
2020/9 - MÁRAI 120 - Fried István: Újságot újságba írni. Az újságíró Márai Sándor portréjához (tanulmány) / MÁRAI 120
telezett stilus) egyek alapjan barmely anonim irast a Maraienak lehet tulajdonitani). Ami ellenben ketsegtelen, hogy a mottoban es masutt Marai szembenezett eletmuve retegzettsegevel, tobbfele megitelhetosegevel, nem a felreertesekkel teli kritikai visszhang alapjan (melyik fro, kolto nem nezett szembe bosszanto felreertesekkel, nem orvendett a ritka „ertes”-nek?), hanem szepirodalom (belles lettres) es az onnan sokaktol kiutalt ujsagiras (Marainal erdsen megkiildnbdztetd hangsullyal: ujsagba iras) egymast kizaro vagy eppen ellenkezoleg: egymasra jotekonyan hato, egymast kiegeszito, egymassal - ritkabban - harmonizalo jellegevel. Iro es ujsagiro vajon Jekyll es Hyde-kent mukodik-e, netan az ujsagiras napi szuksegleteket elegit-e csak ki, mig az irodalom ennel joval tobbet igenyel-e? Egyszoval: a kritikatortenetben/ irodalomtortenetben irok ertekelesekor minduntalan folmeriil; a „publicisztikus” csak pejorativ jelzo lehet-e? a zsurnalisztikus az iroi mukodes arnyoldala-e? Roviden emlekeztetoul: az angoloknal mar a XVIII. szazadban, a franciaknal a XlX-ben, de a magyar irodalomban nagy valoszinuseggel Kossuth Lajos Pesti Hzr/upjatdl kezdve (1841-1844) a sajto nem pusztan hatalmi tenyezo lett. Kozvelemenyt alakitott ki, nemcsak iranyt jelolt, hanem teret adott, a magyar irodalomban kesobb, a szepirodalmi megnyilatkozasoknak (vo. folytatasos regeny). Ez csak ugy valt lehetove, hogy reszint az irodalom is kiemelkedo szerepet vallalo szerzoket nyert meg szerkesztonek: Jokai Mort, Kemeny Zsigmondot, Vajda Janost, reszint fdlnevelddott ama ujsagiroi nemzedek, amely virtuozitassal es hatalmas hatassal muvelte „mesterseget”, legendas szerkesztok, politikai kommentarok, szinikritikusok (hogy nehany „szakagat” emlitsek) tekintelyre tettek szert, partok szolgalataban vagy fuggetlenseguket megorizve, tevedhetetleniil egyeni hangon szolva, sokszor a „dulakodas” folott. Hogy az ujsagiras irokat, koltdket ragadott magahoz, felebresztette a gyanut, vajon a publicisztikus megszolalas nem hatja-e at az irodalmat (Ady verseivel kapcsolatban is folhangzottak a ketelyek), es maga Marai sem volt mindig elragadtatva attol, hogy ujsagba irva „ujsagiros” nyelven hangzanak mondatai. Az iras(tudo) felelossege Marainak egzisztencialis problemaja volt, nem Julien Benda ropiratanak hatasara, meg Babits Mihaly tanulmanyerteku reagalasa sem foglalkoztatta eleinte tulsagosan, hanem a maga irdi-ujsagiroi gyakorlata,7 nem utol- 7 Uo, A tiszta kritika = Uo, Az irastudo: Publicisztika 1925-1927, sorozatszerk. Meszaros Tibor, Budapest, Helikon, 2008, 357-361.
