Irodalmi Szemle, 2020
2020/6 - NÉMETH ZOLTÁN 50 - Johanna Sinisalo: A fehér egér (próza, Szaniszló Tibor fordítása) / NÉMETH ZOLTÁN 50
Neztem a szemet, es lattam benne egy hullahegyet, es hogy miert gyulol engem. A halom tetejen nem en fekiidtem, hanem o. „Teged sem erdekelt. Felkinaltad a segged egy papnak, es mar bent is voltal a civil semmirekelldk kozott.” „Ez nem igaz.” „ Akarhogyan is, egy nyavalyas logos vagy. Valoban azt mondod, hogy ha valaki fegyverrel fenyeget, es eselyed volna ra, hogy megvedd magad, akkor sem tenned?” „Az az en dolgom.” „Na figyelj ide, ezt a foldet megvedeni egy kicsit mindannyiunk iigye, vagy nem?” Egyeterto hiimmoges a szomszed asztaloktol. „En nem vedem. Nem fegyverrel. Nekem mas iigyeim vannak, es ez az en valasztasom.” Hirtelen megj elent a kidobo, egy nagy, szeles ficko, falkent tornyosult fdlottiink. „Van itt valami problema?” „Csak alapelvekrol beszelgetiink”, mondta a nd, szeles vigyorral, kicsit imbolyogva. „Csak egy kis ideoldgiai nezetelteres.” A kidobo ram nezett, vezna termetemre es copfomra, majd a harom kisportolt nore, es azt mondta: „ A rend erdekeben, talan jobb lenne lelepni.” Mig a buszra vartam, ok ismet megjelentek. Nagyon jol tudtam, ez mit j elent. Az elso iites utan szinte megkonnyebbiiltem, hogy nem kell tovabb varakoznom. Szakszeruen jottek, egymas utan, gyomorba, fejbe. Valoszinuleg az elejen zavarba jottek a sorrendet illetoen, mivel semmilyen ellenallasba nem iitkoztek, de aztan karomkodva folytattak egymas buzditasat, hajtogatva, hogy: te biidos rohadt civil kurva. Habar a szemeimet szorosan becsuktam, minden iites es rugas feher es voros csillagkepeket vert az arcomba. Szabalytalan gyors ritmusban kaptam oket, egyikiik egyertelmuen megprobalta eltalalni az arccsontomat, de feszes magzatpozba kuporodtam, hogy sehogyan sem sikeriilt neki. Egyebkent is kapkodtak. Gyilkos kikepzest kaptak, meg is olhettek volna, ha rendesen teszik a dolgukat.
