Irodalmi Szemle, 2020
2020/12 - HIZSNYAI ZOLTÁN - Tőzsér Árpád: Az öregségről (vers)
TOZSER ARPAD AZ OREGSEGROL In memoriam Fust Milan Kesz talany, barataim, hogy mi (poetafajunk izgaga nehanya) hogyan elhettiik tul a „gyilkos huszadik szazadot” s ertiik meg az dregkor osi nyomorat, e fosztokepzos etapot is (lasd: fogatlan, tokeletlen, mosolytalan, daltalan, s meg vagy szaz -etlen, -atlan es -talan, -telen). Immar egymassal is csak a telefon hallotiilkevel ertekezve, napjaban probaljuk kibogozni e Nagy Sandor kardjara melto egzisztencialis bogot, mondanom sem kell: sikerteleniil. Viszont, mas oldalrol kozelitve itt-letunket: mi bizonyitja nemzedeki civilizacionk egykori valds letet, hogyha nehai lakozasunkat egyetlen muemlekszamba mend rom sem jelzi? S ha nem leteztiink, ki es mi celbol talalta ki nemzedekiinket, mint ahogy anno Szilveszter papa es a Biborban sziiletett iro csaszar a kora kozepkor harom szazadat kieszelte? Azaz es ergo: mit kezdjiink magunkkal, ha az evolucio oregsegnek nevezett bizonytalansagi tenyezojevel az okosak sem tudnak mit kezdeni? Az idos ember azert idds, mert megtapasztalta az idot, mondjak nemelyek. Az idds emberek mar tudjak, hogy a folyd folyasat lassitja, ha kozben vize hidakat tiikroz, mondjak masok. Mi mar eljiik, amit a regi istenek inteskent rottak a menhirek homlokara: az ember lete vitassa teszi a vilag letet - mondjuk mi, halkan. REJTETT TORTENET I., RAJZ, AKRIL, VASZON, 180x120 cm, 2019
