Irodalmi Szemle, 2019
2019/10 - Fried István: Verbó elhíresedett fia földrészek és nyelvek között. Benyovszky Móric kalandjai Kelet-Közép-Európa irodalmaiban (tanulmány)
Benyovszky Moric kozelebe, es ez a talalkozas, a kozos sors kinal alkalmat az elbeszelonek, hogy osszefonja a ketfele tortenetet. Olykeppen, hogy mindketto relativizalodik. Ronto Pal nagyjaban-egeszeben megjavul, megsem annyira, hogy teljes mertekben elfogadja azt az eletrendet, erkolcsi felfogast, amelyet gazdaja kepvisel. Ugyanakkor a hazai, a „magyar” ertekek szoszoloja tovabbra is o marad. Ilyen peldaul a magyar etelek, etkezesi szokasok dicserete a tavoli videkek etrendje elleneben. Benyovszky a maga mddjan megorzi europai kotottsegeit, szabadkomuves elkotelezettsegeert Ronto Pal megroja (az elbeszelo teljes egyetertesevel). Ronto Pal nem erti Benyovszky ovatos, konspirativ taktikajat, itt Benyovszky magyarazza el Ronto Palnak a celszeru magatartas eselyet. Benyovszky tortenete Gvadanyinal sem nelkiilozi az erzekenyseg europai irodalmanak (akar Kotzebue-tol is szarmazhato) fordulatait (amilyenek az onfelaldozas, a megbocsatas, az oszinte beismeres szivhez szdldnak szant, am olykor kisse szarazon elbeszelt jelenetei). Ezt mindenkeppen ellensulyozza Ronto Pal fbldkozeli, csupan a kovetkezo napot szem elott tarto magatartasa. A helyzetkomikumot kiaknazo, a nyelvi kulonbozesekre epito eloadas elsosorban Ronto Palhoz fuzodik. Gvadanyi nem ter el attol, amit Benyovszky emlekiratainak nemet forditasaban olvasott, de beleiitkdzdtt a versbe foglalas nehezsegeibe. A XVIII. szazad vegen a paros rimu tizenkettosokben olykor csikorogva gordiild elbeszelo koltemeny olvasasa nem okozhatott nagy nehezseget az ehhez szokott, joreszt Gyongyosin felnott olvasoknak; am Gvadanyi megerezte, ha minden kalandot, fordulatot el kivanna beszelni, az amugy is terjedelmes tortenet elviselhetetleniil hosszura nyulna. Ugy oldja meg a roviditest, hogy prozaba forditj a at beszedet, mintegy osszefoglalja a ket esemeny kozott tortenteket, s ebbe meg egy kurta kommentar is belefer. Gvadanyi a Habsburg-uralkodohoz feltetlen hu alattvalonak mutatkozik, es Maria Terezia eseteben ez nem is okoz elbeszeloi dilemmat. Ezzel egyiitt folytatja korabbi elbeszelo koltemenyeinek sugalmazasait; muveiben a magyar nemesseg velt es valosagos erdekeinek szoszoloja: a magyaros dltdzkodes, szokasok, beszed fontossagat szuksegesnek tartja hangoztatni - szembeallitva a nemzeti hagyomanyoktol elidegenedessel. Barmily megleponek tetszhet a nemzeti jelleg effele gondolkodoi kozeppontba helyezesenek eszmeje, akar rokonithato volna Jean-Jacques Rousseau lengyelek szamara keszitett alkotmanytervezete bizonyos passzusaival. A hazai eletre emlekeztetes versszakaibol Ronto Pal es Benyovszky egyarant kiveszi reszet. Ennek a fajta nemesi nemzetnek, nemesi koztarsasagnak (hogy a lengyel valtozatot is idevonjam) szellemeben megrajzolt emlekezespolitikaja vitatja a hazai „elfajzott”-ak allaspontjat, s a bizonyara az antikvitasbol es a XVIII. szazadi neolatin kolteszetbol atvett terminus (elfajzott) majd jelentekeny palyat fut be a magyar meg a szlovak es mas, hasonlo irodalmakban. Ezzel nem ellentetes, am mindenkeppen
