Irodalmi Szemle, 2018
2018/12 - IRODALMI SZEMLE 60 - John Keats: Óda egy fülemüléhez (vers, Szili József fordítása)
Elszallni! El! Csak hozzad! Csak veled! Nem Bacchus parducvonta szekeren - lathatatlan szarny: Kolteszet vihet ahova huvos agyunk el nem er. S immaron veled! Az ej gyonyoru, kiralyno-tronjan fenn a Hold ragyog, s csillagkoszoru, a holgyeie. Itt lenn nines feny, deru, csak annyi, mit a szello meghagyott: arnyzuge, indazo osvenyeke. Nem latom, labam mely viragra lep, s mily tomjen fugg ott fonn az agakon; de sejteti a balzsamos sotet, mit az evszaktol edes-athaton a pazsit nyer (es amit rejtene: az ibolya) - s vadgyiimolcsfa, garad, csipkerozsa, hoszin galagonya s majus szep gyermeke, a pezsmarozsa - mezharmat-borat legyrajjal szegi nyarest alkonya. Sotetben hallgatlak. Hany ejszakan szerettem igy a jotevo halalt. Becezve hivtam halk versek soran, vegye el lelkem szelid sohajat. Most legteljesebb tan az elmulas, kin nelkul ejfeltajban hunyni el, mig lelked arjan szertehompolyog ily elragadtatas! Meg zeng dalod, s mar hasztalan: fulem nagy gyaszzenedhez nema mint a rog.
