Irodalmi Szemle, 2018
2018/11 - Szepesi Kornél: Sámli diótöréshez (próza)
SZEPESI KORNEL SAMLI DIOTORESHEZ Koran erkezem a Nyugatiba, a vasut femes szaga tolti meg az orrom. Messzirol a mozdonyra pillantok, tisztan latom magam elott a tavot, amit mar szamtalanszor megtettem, a tavot, amely ezzel a nehez femes szaggal tarsul es mosodik ossze. Nem erdemes a padon varakozni, csipos a reggel. Fel draval indulas elott felszallok, ablak melle kertem a jegyet, ott szeretek utazni. Felteszem a csomagom, elhuzom a fiiggonyt, habar huvos van kinn, vaklt a kora reggeli napsiites. Egyteru kocsi, olyan hatvan ferohelyes. A kabatom felakasztom az ablak melletti kampdra, olvasni kezdek. Figyelem a kicsapodott parat az iivegen, folyik le a hianyos fuga resei koze, meglepoen sok ember erkezik, nines parbeszed. Hova utazik ennyi ember hetkoznap? Figyelem oket, nyuzsognek, maradnak, athaladnak, minden apro nesz kizokkent az olvasasbol, dobolok az ujjaimmal. Fel het koriil jar, feszkelddom, varom az indulast. Az almossag tompitja az alapzajt, a fejemnel valaki a kabatjat rendezi. A kalauz villamgyors leptekkel halad at a kdzfolyosdn, ilyenkor indulas elott mindig latszik rajtuk nemi ingeriilt tiirelmetlenseg. Nem sok hely maradt mar uresen. Balra ket kamasz a telefonjat nyomkodja, elottiik sotet ruhas nd, komoly tekintet, beteges testtartas, rancolt szembldok. Mogbttem valaki ujfent a kabatokkal matat. Figyelem a sotet ruhas nd hofeher karjait, mozdulatlanul ill, szabalyosan, de gorbe hattal. Elkepzelem, hogy valamelyik egyetem francia szakan tanit, mindig egyediil ebedel, foliaba es apro dobozokba csomagolja az etelt, elvagyodik innen, de mindig kepes kapaszkodni valamibe, ami itt tartja. Addig figyelem
