Irodalmi Szemle, 2018
2018/11 - Szepesi Kornél: Sámli diótöréshez (próza)
a not, amig fel nem tunik neki, akkor a mellette iilo kantaros kisoregre terelem a tekintetem, aki egy sorosdobozzal a kezeben eppen elbolint az almossagtol. Hatra-hatra tekintgetek, eppen leiil mdgottem a kabatokkal bibelddo, csak fel szemmel latom ot. Eroltetem az olvasast, de nem megy a koncentralas. Akkor latom, az izgaga szemely mdgottem egy ferfi, ismet felall, leveszi a kabatjat, kettovel elem ul le, egy idos hazaspar mdge. Az asszony, mint odon baronesz, mozdulatlan a dohos szovetiilesen, a ferje kifele tekint, falfeher, akar egy sirko. A mdgejiik iilo ferfi ott is matatni kezd a kabatokkal. Felall, oldalt fordul nekem. Figyelem ezt az alacsony, izlesesen oltdzdtt, amde tomzsi alakot. Latom csapongo tekintetet, figyelem durva karvaly orrat, husos, duzzadt, kisse kiallo szajat, es figyelem azt is, milyen finoman nyul az idos ferfi kabatja zsebebe. Mielott ideje lenne barmit is kivenni onnan, hirtelen felallok. Hangos kohogessel nyomatekositom a mozdulatot. Egy szelep kiold alattunk, hosszu szisszenessel kiiiriil a legtartaly. A kdpcos ferfi hirtelen felem kapja a fejet, hosszan nez a szemembe. Szurds, jeghideg pillantas. Lebukott, de tudom, ha most elkapom a tekintetem, o nyert. Nem kialtok, nem szeretnem megalazni, pusztan tudatositom benne, hogy vege van. Ert a szobol, kiolvassa a tekintetembol, mennie kell. Mikor figyelem a tolvajt, sziirkenek es apronak latom. Senki masnak nem tunik fel, csak en eszlelem. Koriilotte nines mozgas, a kocsiban nem erdsodik az alapzaj, bagyadtsag uralkodik mindenen. Elindulok a ferfi iranyaba, aki szapora mozdulatokkal karjara tekeri kabatjat, majd sietni kezd az
