Irodalmi Szemle, 2017
2017/1 - Nyerges Gábor Ádám: Mikor a rónán pacsirta dalol (regényrészlet)
meg idoben kapcsol, az meg hagyjan, Szabikam, na de szegeny kozonseg. Meg hat, mi tagadds, zenelni jottiink ide, vagy nem? Az mar egyszer biztos, vagja vidaman egyik sarkat a masikhoz Szurko, es razendit, hogy aaaz elet eeegy naagy almodaadas. Es valdban, mindenki szereti egymast. Na de most viszont bocsanatot kell kerjek a holgyektol, bajoskodja a Muveszur, de attol tartok, eleddig csunyan elhanyagoltuk a kozonseg soraiban iilo urakat. Igy, ha megbocsatjak (Icukanak mar nyelve hegyen az ordithatnek, hogy: meg, meg!), most egy-ket dal erejeig a megjelent urak kedveben is jarnank. Mert hogy... amikor meg bekebeli volt itt a vilag, Kassdn es Pozsonyon till. Satobbi. Recece gyalog masirozok en, enekli minden tekintelyt parancsolo sarmjaval Szurko, es egyszeriben, mikor idaig jut a szovegben, a kozonseg kitoro euforiajatol kiserve valoban masirozasba kezd, nem is akarhogy, hanem ahogy azt illik, seggbehuz, melldulleszt, hategyenes, labat szinte derekszogig emelo diszlepesben, s csodak csodaja, Fricikem is felpattan (kozben hangot sem teveszt a hegedu, egy litem sem marad ki!) es csatlakozik hozza. A kozonseg ket oldalan, jobbrol Szurko, balrol (hegediivel a vallan) Fricikem masirozik (De sok lanynak adott ott a sarkon randevut delcegen a hadnagy dr), hogy aztan a kozepen hagyott, nagyjabol ketszeknyi resben meneteljenek vissza a szinpadra, elol Szurko, mogotte Fricikem. Hetven, nyolcvan, tan kilencven evet is elt ferfisarkak csattannak a szeksorok kozt is, normalis koriilmenyek kozott persze mindez az iigyeletes Icukak, Gizikek es Manyikak rosszallasa, lesujto nezese, raszolasa kozepette tortenne, de ezuttal mindent szabad, hiszen ugy tizenot-husz percig meg egy mero vihanc az elet, ma mindenki kirughat a hambol. Mert harminckettes baka vagyok en, recece gyalog masirod-zdok (sziin) en. Tapsvihar, majd a kozonseg ferfitagjainak jelentos resze tiszteleg, paran, a fittebbek ehhez meg talpra is pattannak, a tbbbiek liltiikben huzzak ki magukat, amennyire kepesek. Szurko bajtarsias mosollyal tiszteleg vissza. Banjak, ha megint lamentalok egy kicsit?, kerdezi, de mire eljutna a kerdojelig, mar tobb helyrol is erdes ferfihangok harsannak, mondja csak!, mondjad fiam! Na, halljuk, harsan fol egy hang az Icuka melletti szekrol is, igen bosszanto modon, elvegre az elejen belefojtja a szot a Jozsi, most meg mar 6 ordibal itt, hallgass mar, te marha, hagyd inkabb beszelni! Hat azt teszem, zsortolodnek meg egy-egy mondatot, szandekaik szerint senki altal sem hallhato,
