Irodalmi Szemle, 2017

2017/6 - TRANSZKULTURALIZMUS - Irena Brežná: Hálátlan idegen (próza, Vályi Horváth Erika fordítása) / TRANSZKULTURALIZMUS

- Es te, kislany, miben hiszel?- Egy jobb vilagban.- Akkor jo helyre jottel. Szivelyesen iidvozlunk! Ram kacsintott, belyegzot nyomott az urlapra, ezzel megpecsetelte az uj sorsomat. Egy csontos nd egyiitterzo pillantasok kisereteben hosszu folyosokon vezetett vegig bennunket. Kdriilneztem, kerestem azt a szerencsetlent, aki kierdemelte ezeket a pillanta­­sokat, de csak a pusztasag volt mdgdttem. Ez a festetlen arcu, tupirozatlan haju nd egyiitt­­erzest tamisitott iranyomban! Vegigtapogattam a testem, meg egeszben voltam. Otban a menekiilteknek szant agy fele megereztem, mennyire benult a lelkem. Aztan kiosztottak a durva, kockas pokrocokat. Honfitarsaink a tornateremben tabori agyakon iildogeltek. Kerestem a szemiikben a meggydzodest, amelyet el akartak dobni maguktol, de csak el­­vakitott ejjeli lepkeket talaltam. Amikor vicceket meselt valaki a megszallasrol, elotort belolem az elveszettnek hitt nevetes, de azon nyomban elfojtottak a konnyek. Diktatu­­rank utolso viccet sirattam meg. Ezutan demokratikusan, viccek nelkiil kell majd elnunk. Honfitarsaim ismeretlen orszagokrol beszelgettek, azon civodtak, hoi lenne jobb elni. A kockas pledeket osszehajtogattuk, ugy hagytuk ott, ahogy kaptuk, es ismet utra keltiink. Tortenetunket illetoen az a legnagyobb keptelenseg, hogy legjobb barataink tamadtak rank, es a szovetsegesek csapatai elol menekiilve vegezetiil az ellenseges orszagban kotot­­tiink ki. Ejfel elott ertiink egy varosba, egy menekiiltekkel teli kis szallodaban sajat szobat es kosztot kaptunk, de csak a legolcsobb eteleket rendelhettiik. Mindegy volt, biztos a dra­­gabbak is hasonldan iztelenek. Nagyanyam kiados nemzeti eteleit itt egeszsegtelennek tar­­tottak. Volt Kase - kemeny sajt, de nem szabadott rola beszelni.- Rede keinen Kase - ne beszelj bolondokat - mondta a tanar a nyelvtanfolyamon. Ott baratkoztam ossze Maraval, aki szinten a honfitarsam volt. Irigyeltem a belelt mell­­tartojat. Jo baratnohoz hiven lopott egyet nekem is. A nyelvtanfolyam utan ruhakat ne­­zegettiink, amelyek kint logtak, magukra hagyatottan, mint a konnyu predanak szamito idegen nok. A teljesen disztelen (mint amilyen az en uj ferfi vezeteknevem) gyurott szovet­­nadragot viselo, sovany nok valoban ugy mentek el a kiakasztott ruhak mellett, hogy figye­­lemre sem meltattak a csillogo taft miniszoknyat es az aranyosan csillogo barsonykabatot.- Ezek nem csajok, mert ha azok volnanak, biztosan ravetnek magukat ezekre a gon­­cokre - jegyezte meg Mara. - Milyen szomoru, hogy nem kellenek senkinek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom