Irodalmi Szemle, 2017
2017/1 - Forgács Péter: Checkpoint Charlie (próza)
FORGACS PETER CHECKPOINT CHARLIE Harom eve nem oltem bogarat. Igaz, mas elolenyt sem. Hacsak nem szamolom azt a kornyezetemben eld nehany embert, akit akaratlanul, a puszta letemmel segitek kozelebb az elmulashoz naprol napra. Persze, ez a folyamat kdlcsdnos. Az, hogy alattomosan ragjuk egymas idegeit, szivjuk egymas veret, acsarkodunk es askalodunk, mind az egyiitteles termeszetes velejaroi, ezert ezeket nem is sorolom a klasszikus gyilkolas kategoriajaba. Bogarat olni, az mas. Pokhendi erofitogtatas, raadasul elore kitervelten, hidegverrel, a szanalom leghalvanyabb jele nelkiil. Oltem mar kezzel, labbal, mereggel, esetleg valamilyen celeszkoz segitsegevel. A szunyogokat egyszeruen agyoncsaptam tenyerrel, a foldon komotosan araszold, mit sem sejto bogarakat altalaban eltapostam, kejes elvezettel roppantva szet kitinvazukat. Kedvelt hobbieszkdzdm volt a legycsapo, akar a hokibot vagy a teniszuto. Sportot uztem abbol, vajon hany tetemet vagyok kepes produkalni egysegnyi ido alatt. Persze, egy bogar haldoklasa is elnyujthato. A humanum zaszlajat lobogtatva olyan modszereket eszeltem ki, amelyek nem jarnak kellemetlen hangeffektussal, nem kiseri oket undorito latvany. Igaz, a bogar szenvedese fgy elhuzodik, es meg orak multan is mutat nemi eletjelet, ketsegbeesetten vergodik, vagy hangtalanul agonizal, a lenyeg azonban, hogy vegervenyesen harckeptelenne valik. Halaltusaja pedig szalonkepes. Magamnak sem vallottam be, hogy az emberiesseg leple alatt a zsigereimben lappango kinzasi vagy az, ami dsztondz. Neman figyeltem, ahogy a pohar alatt foglyul ejtett pokban lassan kialszik a menekiilni vagyas utolso szikraja is, es feladja. Osszekuporodik es megfullad. A lepkek, mehek es darazsak agoniaja eszeveszett cikazasba torkollik, hiszterikusan csapkodnak a szarnyukkal, majd veliik is vegez az oxigenhiany. Es akkor a lampaburarol logo, enywel bevont legypapir altali lassu halalt meg nem is emlitettem. Harom eve meg akartam halni. Akkor ugy ereztem, jo okom van ra. Huszonket eves voltam, eletunt es kiabrandult. Nem erdekelt az egyetem, nem erdekelt semmi. Raadasul a nyari szemeszter vegere a baratnom is megunta az drokos nyavalygasomat es a fenenagy vilagfajdalmamat, fogta magat, es lelepett. Hiaba igyekeztem lezarni a harmadik evem, ilyen lelki allapotban keptelen voltam a vizsgakra osszpontositani. Ki is dobtak. A kollegium parkjaban mar feher viragba borultak a jazminbokrok. A terebelyes cseresznyefat bepettyezte a piroslo termes. Tarkan virito rozsatdvek szegelyeztek a murvaval beszort osvenyeket. Hatrebb a gondnok nyirta a pazsitot. Rajta kiviil
