Irodalmi Szemle, 2017

2017/12 - SZABÓ LŐRINC I. - Tőzsér Árpád: Toldi szerelme (Apokrif strófák az ötödik énekhez)

Este Piroskahoz odafut az agyba, cseppet se torodven, hogy a szuz hold latja; odafekiidt melle; csokolta, olelte;

ket telt-feher mellet pirosra lehellte.* Az artatlan leanyt szinte lerohanja, majd dedeli, mint reg’ tette vele anyja. Ertsd: a jo Piroska mindezt igy gondolta! Megtevesztette az Orzse noi volta.

De - osszekeverve anyat, almot, vagyat - Orzsi csokjaitol valahogy elbagyadt.

S lassan raeszmelt, hogy ez biz mar nem alom: Orzse s keze-szaja tulment a hataron.

Tarsa viragjara gyorsan ralelt marka, hisz a magaet is gyakran simogatta.

De hagyjuk a latvanyt, hagyjuk, mit a hold lat, menjiink melyre, ahogy Orzse teszi dolgat.

Konnyen betalal a huzodozo tarsa kelyhebe: az ove amannak pont masa. S Piroska mar hagyja, omladozik a gat, olyan jo egy kicsit elengedni magat. Elhagyni gyuldlet s szeretet hullamit, ugy gondolja, neki mar semmi se szamit. Elmeriil a lelke a nagy vegtelenben, s a moho Orzsenek cseppet sem all ellen.