Irodalmi Szemle, 2016
2016/2 - KÁRPATALJA - Berniczky Éva: Boszorkánykonyha retró (novella) / KÁRPATALJA
KARPATALJA Erett az afonya akkor es most is. Ha elmehettem volna a temetesere, afonyatortat vittem volna koszoru helyett. De nem mehettem, igy maradt az utolso feldolgozhato emlekem, azzal kell kezdenem valamit. Vihar elott tartottunk, es most mar maradtam ennel a mozzanatnal. A kep ugyanaz, es megis folyton valtozik. A tavolban villamlott, amikor Judit feher vaszonabrosszal takarta le a kerti kovacsoltvas asztalt. Amint hatat forditott, Behemot szemteleniil a vakito terito kozepere telepedett. A fenseges fekete kandur onnan feliigyelte a tisztasag serthetetlenseget, amig a vihar ide nem ert. Egyszeru a kandurok dolga, irtam egyszer Lizusnak, oket nem uzhetik ki veglegesen a paradicsombol. Folyton megjeldlik a tiltott helyet. Lizus a masik felem. Nem tudom eldonteni, mazli-e vagy pech, de vele egyiitt ketszer lephetiink ugyanabba a folyoba. Tegnap megkertem, figyelmeztessen, ha tul gyakran hasznalom ugyanazokat a szavakat. Ari nez. Minden erommel azon vagyok, hogy felidezzem, megsem emlekszem Judit kezere. Feregjarat
