Irodalmi Szemle, 2016
2016/11 - FORRADALOM - Wirágh András: „A kritikus nem ártatlan" (Deczki Sarolta Fordított világ című kötetéről) / ÍZLÉSEK ÉS POFONOK
■■iHMBffita■■MMa■■■■■■I fejezetekre, mintha egy regenyt, vagy egy novellaskotetet olvasnek. A fiilszovegben olvashato, Vajda Mihalytol szarmazo tupontos megjegyzes szerint Deczki „a filozofia elmult idoszakban kimunkalodott nezopontjainak egyikebdl-masikabol beszel". Mindezt azzal egeszitenem ki, hogy a szerzo neha a filozofiahoz erto, ezt behatoan ismero es kedveld irodalmarkent, nehol pedig az irodalomhoz erto, ezt behatoan ismero es kedveld filozofuskent szol az olvasohoz. Kisse talan elcsepelt es leegyszerusito, de legszivesebben mint esszekrol irnek a szovegekrol, amelyek egyebkent 2008 es 2015 kozott sziilettek meg, majd irodalmi es tudomanyos folydiratokban, illetve tanulmanykotetekben lattak meg a napvilagot. Deczki Sarolta semmikeppen sem artatlan. Az eredetileg egy koszontd kotetben megjelent szoveghez a Forditott vilag apropojabol harom bekezdest illesztett. A kiegeszitest egy szaktanulmany olvasasi strategiakent definialna, majd hozzatenne azt, hogy az „irasok elsodleges kontextusara tett eros reflexid nyomai vibralnak a kotet szamos pontjan, minduntalan emlekeztetve a befogadot az irasaktus korulmenyeit konstitualo specialis parameterekre". Es valdban: a ket leggyakrabban elofordulo szo a „rdgvaldsag" es az „opponal". Rogton hozzatennem, hogy az elobbi joval konnyebben hozzaertheto a cimado szoveg hangvetelehez, az utobbi, mint gyakori szohasznalat, specialis nyelvi stilusjegy nem buzdit markans ellenallasra, es nem is szolitja fegyverbe a nyajas olvasot. Deczki csak annyira opponal, amennyire ezt egy hiteles es mertekado kritikustol vagy ertekezotol elvarnank, azaz elmondja, ha valami nem tetszik neki, es ezt ertheto ervekkel is alatamasztja. Az emberek ertekpreferenciai altalaban jol kiolvashatok abbol, ahogyan a keznel levo targyakkal bannak, ahogyan hozzajuk nyulnak. Noha a Forditott vilag egy megrostalt valogatas (nyolc ev osszes szovegenek mintegy egyharmadat olvashatjuk a kotetben), igy a kompozicio sem nevezheto abszolut organ ikusnak, mar a bevalogatott szovegek listaja huen tiikrozi a kritikus erintettseget. Talan nem veletlen, hogy helyet kapott a kdnyvben a Szilagyi Zsofia Mdricz-monografiajarol szdlo iras, amely - az ezt meltato kritikakkal konszenzusban - a monografus szemelyes, de nem tolakodoan szemelyes anyagkezeleset is kiemeli. Vagy emlithetnem a szerzoi eletrajzok es megnyilatkozasok fontossagara tett utalasokat, amelyek cseppet sem magatol ertetodoek a kortars kritikusi diskurzusokban. Az egyetlen dolog, ami leleplezi Deczkit (legalabbis az irodalomkritikaval kapcsolatos, talan frissitendo elofelteteleinkhez kepest), hogy hivatkozasait nezve a merleg
