Irodalmi Szemle, 2016
2016/11 - FORRADALOM - Wirágh András: „A kritikus nem ártatlan" (Deczki Sarolta Fordított világ című kötetéről) / ÍZLÉSEK ÉS POFONOK
nyelve a filozofia fele leng ki. A harom H, azaz Hegel, Heidegger, es Husserl mellett gyakori hivatkozasi alap meg Koselleck, valamint „kivetelkent" Bahtyin. Igaz, Deczkiben megiscsak egy filozofiai vegzettseggel rendelkezo kritikust tisztelhetiink, igy mindez nem is annyira meglepd. Tovabba egy, a 20. szazadi filozofiat bemutato kiadvanyrol szolo irasban bovebben is olvashatunk irodalomesztetika vagy irodalomtudomany, illetve filozofia egybeolvadasarol/ egybemosasarol, mar ami a mostansag preferalt szerzoket illeti. Egyaltalan nem problemamentes a felvetes: vajon ismernie kell-e peldaul Derrida komplex eletmuvenek egeszet annak az irodalom- vagy kulturatudosnak, aki a pharmakonkent elemzett irasra hivatkozik? (Heidegger eseteben a kerdes talan meg husbavagobb, persze a peldak szamosak.) Mivel Deczkivel ellentetben szamomra a kortars magyar irodalom inkabb akadalyokkal telerakott tornaterem, ahol raadasul a vilagitassal is bajok vannak, nem tudtam mashogy olvasni a kotetet, vagy legalabbis az elso reszet, mint a jelenkori irodalomba betekintest nyujto kalauzt. Hasonlokeppen orommel vettem, hogy a kortars kritika labjegyzetekben favorizalt markanevei helyett itt tobbnyire mas figurak jottek szembe. Az elso harom szovegblokkot hat, irodalmi temaju tanulmanykotetrol vagy monografiarol szolo iras koveti, majd harom tanulmany kovetkezik, vegiil a kotetet a „filozofiai blokk" zarja le. Joi lathato, hogy az utolso etapban targyalt konyvek koziil egyik sem a klasszikus ertelemben vett szaktudomanyos szovegfolyamba tartozik. Cseke Akos esszegyujtemenye, Sutyak Tibor monografia-hibridje, illetve az Olay Csaba - Ullmann Tamas szerzoparos nagykozonsegnek szolo mely filozofiatorteneti attekintese mellett talan Miklos Tamas konyve jelenti a nem tul eros kivetelt (Hideg demon). A negy iras mogott olvashato harom tanulmanybol ketto Kelet-Kdzep-Eurbpaval foglalkozik: az egyik a monarchikussal, a mitikussal, a halalra itelttel, a masik pedig a jelenkorival, a delszlav haboru, illetve az ukran valsag sujtotta terseggel, mig a harmadik szoveg az atmeneti korkent jellemzett Weimarer Republik bizarr kronotoposzaba kalauzol el minket. A „kalauzolas" bizonyos ertelemben a kotet egyik kulcsszava. Nem is elsosorban A 6714-es szemely cimu Tarnovellarol szolo szoveget felvezeto hosszu kiszolasra gondolok, amely egyet jelent a tanulmany altal implikalt utazasra szolo virtualis menetjegy atadasanak performativ gesztusaval, hanem az olvasobarat tonusra, amely meg a kritikak tudomanyos beteteinek soran sem torkollik a szakterminusokkal valo triikkozesbe. Kritikat (es tanulmanyt) persze sokfelekeppen lehet
