Irodalmi Szemle, 2015
2015/11 - KUTYASZÖVEGEK, SZÖVEGKUTYÁK - Weiner Sennyey Tibor: Karthágó, avagy az anakronista a világ végén (novella) / KUTYASZÖVEGEK, SZÖVEGKUTYÁK
H AVAGY AZ ANAKBONISTA A VILAG vegen onyitani. Ugatni. Csaholni. Foldon fetrengeni. Igen! Vonyitani es ugatni es csaholni es a foldon fetrengeni. Csak arra emlekezni, ami az iment tortent. Tulelni havat es jeget. Tulelni jegbolygon mashogyan nem lehet, csak ha vonyftok es ugatok es csaholok es a foldon fetrengek veletek. Veletek, szepseges es huseges es csodalatos korcsok, szentseges es szerelmes ebek, veletek, gyonyoru kutyak. Vonyitani, ha faj, es ugatni a Holdat. Csaholni egymasnak, es egyiitt a foldon hemperegni. Nincsen rajtunk kiviil senki, csak mi. Csak ti es en es a vegtelen havas horizont ezen a kimeletlen jegbolygon. Vonyitanek, es ti ertenetek a vonyitasombol. Ugatnek, es ti ugatnatok kanonban velem. Csaholnek, es ti velem csaholnatok, 6, tudom, maskeppen ezt kibirni nem lehet. Hogyan is eltem volna till ennyi felejtessel toltott evtizedet, itt, ahol megfagy az emlekezet, ahol megdermed a szo, ahol kihiil a sziv? Vonyitsunk egyiitt, mert most elment egy kozoliink, meghalt a szanhuzo vezer, meghalt koziiliink a legnemesebb! Meghalt Hamilkar, meghalt a kutyam! Mi lesz velem, ti hu ebek? Mi lesz veletek? Ki fogja szanunkat vezetni a jeges hoviharban, mikor en magam sem latok az orromig sem? Ki fog a vadaszatokon elsokent szimatot fogni? Ki veti majd utanam magat, ha a jeg beszakad alattam es a fagyos vizbe esek? Ki? Ki? Annyi ev utan, most ujra azt erzem, nemesak ugatnom es nemesak vonyitanom es nemesak csaholnom es nemesak a foldon fetrengenem kell, hanem... beszelnem. Ajkamat, melyet a befagyott iddben csak csaholasra, vonyitasra, iivoltesre, vezenyszavakra es evesre hasznaltam, most feltdri a kenyszer es a gyaszbol eldtord emlekezet. Beszelnem kell! A szavak mint letort jegesapok hullanak ajkamrol, konnyeim arcomra fagynak. El akartam felejteni az emberi nyelvet, el akartam felejteni, hogy ember vagyok. Gyuldllek, emberiseg, es el akartalak felejteni! Kutya lenni, a falka tagja, nem ily kiszakitott sotet ertelem. Nem! Nem akartam tudni, hogy mi tortent evtizedekkel ezelott, s most mint az olvadd aradat, ugy tornek fel belolem a szavak, es emlekezni kezdek. Ugatni akarok, nem emlekezni. Kutyak, kik kisertetek hoban, fagyban es jegen oly soka, kutyak, ti szepek, ti erto es csillogo tekintetuek, ti, kik szanomat huzzatok, kikkel osztoztam a vadak husaban, kik a legnagyobb viharokban velem egyiitt rettegtetek, kik melegitettetek, kik eletben tartottatok, kutyak, meghalt vezeretek, Hamilkar, kutyak... Itthagyott minket, es en fajdalmamban ujra beszelek. Holttestet,
