Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - UTCAMAGÁNY - Garajszki Margit: „A színészeink döbbenetesek, mert naturalisztikusak” (beszélgetés a Hajléktalan Színház vezetőivel)
UTCAMAGÁNY G A R A J S Z К I MARGIT „A SZÍNÉSZEINK DÖBBENETESEK, MERT NATURAL I S ZTI K U S A K ” Beszélgetés a pozsonyi Hajléktalan Színház vezetőivel ÍUUO -ban polgári társulásként alakult meg Pozsonyban a Divadlo bez domova (Hajléktalan Színház), amelynek színészei a hajléktalanok által terjesztett szlovák utcalap, a Nota bene árusítói. A Hajléktalan Színház rendezőjével, Patrik Krebsszel és dramaturgjával, Ursula Kovalykkal Garajszki Margit beszélgetett. □ Milyen személyes utat jártak be a színházig, és mi vezetett a Hajléktalan Színház megalapításához? Ursula Kovalyk: Én viszonylag hosszú utat jártam be a színházig. Szociális munka szakon végeztem, és prózaírással foglalkoztam, nem pedig drámával. Egyszer véletlenül eljutottam egy színházi workshopra, ahol megismerkedtem a drámaírással, majd rögtön utána érdekes munkát kaptam a Proti prúdu (Árral szemben) polgári társulás Nota bene című utcalapjánál. Akkor kezdtem el hajléktalanokkal dolgozni. Előtte csak elméleti szinten ismertem a drámaterápiát, soha nem láttam hajléktalanokat játszani. Amikor Patrik Krebs és Anna Grusková felvetették, hogy a Nota bene terjesztőivel szeretnének színházi előadást rendezni, elszállt ötletnek tartottam, mert minden nap velük dolgoztam és tudtam, milyen nehéz őket motiválni. Végül 2004 novemberében tartottam egy kisebb tehetségkutatót a Nota bene elosztóhelyén, aminek eredményeként két férfit és egy nőt kértem fel az együttműködésre. A háromfős színészgárdát önkéntes diákokkal egészítettük ki, és megkezdtük a Véres kulcs próbáit, amelyet 2005 áprilisában mutattunk be. Ennek az előadásnak köszönhetően alapítottuk meg Patrik Krebsszel a Hajléktalan Színházat. Patrik Krebs: Én a pozsonyi Színművészeti Egyetemen tanultam színészetet, és már akkor érdeklődtem az alternatív színházi formák iránt. A tanulmányaim alatt elutaztam Mexikóba, hogy elsajátítsam José Limón tánctechnikáját. Ennek az élménynek a hatására a továbbiakban nem foglalkoztam professzionális színművészettel, hanem elmentem New Yorkba spanyol nyelvet tanítani egy hírhedten veszélyes iskolába. Megjelent velem erről egy interjú a Nota bene utcalapban, aminek köszönhetően Szlovákiába való visszatérésem első napján megkeresett Anka Grusková, egykori tanárom a Színművészeti Egyetemről, hogy nem lenne-e kedvem közreműködni egy hajléktalanok által bemutatott színházi előadás előkészítésében. Akkor még nem sejtettük, hogy az első próbára szociális munkásként Ursula is eljön. Az, hogy ilyen különféle emberek találkoztak, biztosi10
