Irodalmi Szemle, 2014

2014/4 - UTCAMAGÁNY - Garajszki Margit: „A színészeink döbbenetesek, mert naturalisztikusak” (beszélgetés a Hajléktalan Színház vezetőivel)

UTCAMAüANY tóttá az első darabunk sikerét, amely teljesen független produkcióként jött létre. Elsődle­gesen nem a darab bemutatása volt fontos számunkra, hiszen senki sem sürgetett min­ket, a próbafolyamat alakulásának megfelelő tempóban haladtunk. Röviddel a bemutató után elnyertük a svájci Art For Peace díjat, aminek köszönhetően Szlovákia-szerte be­mutathattuk az előadást. Mindezen tapaszta­latok alapján döntöttünk úgy Ursulaval, hogy létrehozzuk a polgári társulásunkat. □ Milyenek voltak az első tapasztalataik a hajléktalanokkal folytatott színházi mun­ka során? Ursula Kovalyk: Az első előadás rendezője Anka Grusková volt, akinek az volt az elkép­zelése, hogy a hajléktalan színészek témáit dolgozzák majd fel. Akkor még nem tuda­tosult bennünk, hogy ezek az emberek soha nem beszéltek az érzelmeikről, bizonyos ér­zéseket egyáltalán nem voltak képesek meg­fogalmazni. Három próba után jöttünk rá, hogy ez nem fog menni, úgyhogy Pinkola Estés Farkasokkal futó asszonyok című köny­vének adaptációját vittük színpadra. Az első előadásunk, a Véres kulcs egy színházi etnodarab volt, amelyben primitív hangsze­reken játszottunk. Az, hogy szociális mun­ka szakon végeztem és személyiségfejlesztő (szupervízor) voltam, nagy könnyebbséget jelentett, mivel jártas voltam a csoportdina­mika, a szabályok felállítása és betartatása, az emberekkel való munka terén, amit ha nem oldunk meg, a csoport széthullik. Ennek kö­szönhetően éltünk túl néhány válsághelyzetet is, mint alkohol a színházban, vagy amikor valaki nem jön el a próbára, előadásra, eset­leg eltűnik a turnén. Mindig sikerült megol­danunk a problémákat, ami megerősítette a csapatot. Vezetőként fontos volt a számunk­ra, hogy ne menjen el a kedvünk a színháztól, és hogy ne legyünk csalódottak, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltük. Megér- J | tettük, hogy nem akarhatunk többet a színé­szeinktől, mint amit ők tűznek ki maguknak célként. A mi feladatunk, hogy motiváljuk őket, hogy egyre magasabb célokat tűzzenek ki maguk elé, de az általuk diktált tempóval kell haladnunk, mert ha mi előresietünk, le­maradnak és motiválatlanokká vállnak. □ Milyen kritériumok alapján választanak drámai szövegeket, és hogyan állítják össze a színház dramaturgiai tervét? Ursula Kovalyk: A drámai szövegekkel na­gyon óvatosan bánunk, mert a társulat több tagjának is van valamilyen beszédhibája, elő­fordul a diszlexia és a diszgráfia is. Mindig olyan szöveget választunk, amit ők is meg­értenek, a magukénak éreznek, nem csak bemagolják és felmondják a színpadon. A Flalottak napja című darab, amit én írtam, választóvonal volt, mivel rájöttünk, hogy a továbbiakban nagyobb hangsúlyt kell fektet­nünk a mozgásszínházi elemekre. Paradox módon, a mozgásfejlesztésnek és a lazító gyakorlatoknak köszönhetően a színészeink beszédkészsége is sokat javult. Az utolsó elő­adásunk, a Báb sokkal inkább mozgásszínhá­zi, mint szövegközpontú előadás. A színészek magabiztosabbak, ha az előadásban nem a szöveg dominál. □ A Hajléktalan Színház színészei milyen mértékben értik a színházi nyelvet, és mi­lyen tapasztalataik vannak a színjátszás te­rületén? Ursula Kovalyk: Nincs színjátszó tapasz­talatuk, de legalább nem rontották el őket. (Nevet.) Vannak közöttük olyanok, akik gyerekkorukban báboztak vagy szerepeltek valamilyen gyerekelőadásban, például ha gyerekotthonban nevelkedtek. A színészeink egyáltalán nem mesterkéltek, ami nagyon jó. Soha nem is próbáltuk meg őket rávenni 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom