Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - KÉP/SZÖVEG - Áfra János: Kép épül, szöveg bomlik (tanulmány)
KE ÍVSZÖVEG ális költészet egyben elidőzésre késztető metaművészet is, minthogy nemcsak a líra, hanem a képzőművészet belső összefüggéseire is képes reflektálni - azáltal, hogy multi- mediális műfajként nyilvánul meg. A Metanoia Park című kiállításon látott textuális tartalmakat hordozó vizuális művészeti tárgyak a szöveges és képi tartalmak érzékelése közötti állandó át- és vissza- helyeződésre kényszerítették a tekintetet, és ennyiben, a figyelem megosztásával - a performanszokhoz hasonlóan -, „egy tudatosan oszcilláló recepciót”3 kényszerítettek ki a befogadóból. Ahogy a performanszok esetén a helyszín egyszerre marad az, ami, s változik át a cselekvés által valami egészen mássá az immerzióval, úgy ezen a kiállításon is megtapasztalhattuk, miképp változik a térhez való viszony a szemlélődés és az aktív beavatkozás egymásba érő folyamatai által - a képi-szövegi dimenziók közti átjátszások különösen kiélezik ezt. Például egy interaktív kirakós, a Mészégető, a központi kifejezés köré más szavakat körkörösen rendező logo-mandalák vagy a nyílt társasjátékként elképzelt Apácasátor működése esetén is jól megfigyelhető volt, hogy a néző saját választásai határozzák meg, mit kezd az egy-egy művön belül érzékelhető, a lineáris olvasás konvencionalitását megbontó szövegegységekkel,4 milyen sorrendben olvassa és rendezi össze őket, hol lép be a szövegbe, és hol hagyja abba az olvasást. A jelentéslétesítés referenciális dimenziója itt szinte mindig másodlagos maradt a befogadói aktivitás jeleket létre- vagy felszínre hívó, az értelmezést rétegzettebbé tevő folyamataihoz képest. Éppen ebből következik, hogy ezen szöveges munkák létmódja korántsem volt magától értetődő, hiszen a textuális elemek egymásba áramlása és így a képi jelölők felismerése folyamatos átrendeződésben történt meg, mindig egyedi grammatikai és szintaktikai láncokat alkotott az olvasás általi megképzésben. így nemcsak a jelöltek, hanem a jelölő szintaktikai egységek sorrendje sem vált rögzíthetővé. Tehát nem tekinthetjük zárt artefaktumoknak a kiállításnézés aktusában5 létrehívott képes szövegműveket - például a logo-mandalákat sem, melyek a kArton Galériában egy sajátos kiállítási szituációba helyezve, a képzőművészeti műtárgy státuszában tűntek fel. Uwe Wirth a beszédaktus-elmélet megmutatásfogalmát kiegészítve éppen ebben határozza meg a kiállítások performativitásának másik dimenzióját, 3 Fischer-Lichte ezt egy konkrét performansz, a „cím nélküli esemény” kapcsán említi: Fischer- Lichte, Erika: Határátlépés és cserekereskedelem - Útban egy perfor- matív kultúra felé. Kricsfalusi Beatrix törd. Magyar Műhely, 2003/4- 5. 27. 4 Melyeknek a performanszokban például a nézőre utalt tárgyak felelnek meg analógiásán. Az előző lábjegyzetben említett mű előadásának alkalmával például a nézők ülőhelyeire a színházi eseményeknél szokásos informatív cédulák helyett csészék kerültek, arra nézvést viszont nem kaptak utasítást a vendégek, hogy mit kezdjenek a tárggyal. Lásd: Fischer-Lichte: i. m. 28. 5 Milton Singer az 50-es években a „kulturális performansz” kifejezést használta a „kulturális szerveződés különleges példáinak, például esküvőknek, templomi fesztiváloknak, felolvasásoknak, előadásoknak, táncoknak, zenei koncerteknek stb.” (idézi: Fischer- Lichte: i. m. 33.) leírására, s ebben az értelemben a fogalom akár a kiállításokra is érvényesíthető volna. Viszont érdemes megkülönböztetni a performativitást és a performanszot, amit Fischer- Lichte és az általa hivatkozott Singer sem tesz meg egyértelműen. A performansz színházi-képzőművészeti műfaj, a performativitás viszont értelmezésünkben az eseményképződés maga, mely kitüntetett a művészetekkel való találkozásunkban - jóllehet a különböző medialitású művészetekben más a mértéke és a megvalósulási formája. 17
