Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - KÉP/SZÖVEG - Áfra János: Kép épül, szöveg bomlik (tanulmány)
KÉP/SZÖVEG 6 Wirth, Uwe: Mi mutatkozik meg, amikor irodalmat mutatunk be? Lénárt Tamás ford. In Palkó Gábor (szerk.): Múzeumelmélet - A képzeletbeli múzeumtól a hálózati múzeumig. Budapest, 2012, Ráció. 274. 7 Valószínűleg többnyire az alkotó szakmai beágyazottsága, az intézményes háttér határozza meg, hogy a recepció egyes határterületeken mozgó műveket a vizuális költészet, míg másokat a képzőművészet tárgykörébe utal, miközben többnyire nem válik reflektálttá és így - az intézményes keretek nélkül - karakteresen felismerhetővé sem, hogy a kép és a szöveg sajátos létmódja mi alapján rendelődik inkább az irodalom vagy inkább a képzőművészet tárgykörébe. Ez a kiállítás már csak a kétféle alkotói önmeghatározás miatt is aktualizálja ezt a kérdést. abban tudniillik, hogy „a dolgokat kiszakítjuk az eredeti összefüggéseikből, és múzeumi dolgokká változtatjuk”6 őket. Bár Wirth az irodalmi kiállítások műtárgyaira vonatkoztatja mindezt, s némileg metaforikusán használja a performativitás fogalmát - például mikor így fogalmaz: „a múzeum színpaddá válik” -, feltevése kiterjeszthető- nek látszik a Metanoia Park című kiállításra is. Csak itt maguk a szavak azok, amelyek más összefüggésrendszerbe kerülnek, azáltal, hogy kilépnek a költészeti nyelv szokott működési teréből. A projekt lógóján - amely a tárlathoz kapcsolódó események plakátjain is központi, térkitöltő formaként jelent meg - vékony, talpas betűvel olvashatjuk a „metanoia” feliratot, melynek fehér írásjegyei a szabálytalan, egymást metsző koncentrikus fekete körök s a velük összefüggő foltok által megképzett felületre mintegy hiányjelölő metszetként kerültek rá. A kiállítás terébe lépve a bejárattól balra is ez a lógó fogadta a nézőket. Alatta kisebb fekete, talpatlan állóbetűkkel a tárlat pontos címe („Metanoia Park”) és a két alkotó neve („Magolcsay Nagy Gábor és Pántya Bea kiállítása”), s ettől pontosabb eligazítást nem is kaptunk az anyag értelmezéséhez. Ennél több paratextus nem segítette sem a műfaji meghatározást (nevezetesen, hogy vizuális költészeti vagy képzőművészeti anyagként értelmezzük-e a tárlatot7), sem a kiállítás bejárásának ideális sorrendiségét (ugyanis döntésünktől függően a bejárattól balra kanyarodva egy másik terembe kerülhettünk át), sem pedig a koncepció megértését. Ugyanakkor a munkák előtt elhaladva a konvencionális címen, keletkezési dátumon (kizárólag 2013-14-es alkotásokról van szó) és a készítési technika megjelölésén túl három helyen is kaptunk pontosabb „használati útmutatót”: az egyik a logo-mandala műfaját definiálta, a másik kettő pedig egy- egy interaktív mű, a már említett Mészégető és az Apácasátor befogadási módjára tett javaslatot. Ahogy a Metanoia Park terébe került a néző, elsőként azzal a szövegkonstrukcióval találta magát szembe, amely a jobb oldali szekció plafonjának közepéről ereszkedett alá. A Téli tárlat című installációnak - a legtöbb kiállítási tárgyhoz hasonlóan - nem volt hagyományos értelemben vett, a befogadó számára egyértelműen kijelölt kezdősora, így tehát annak kísérletezései határozták meg, hol kezdte el a kibetűzést. Viszont a választás ez esetben nem horizontálisan, hanem vertikálisan, a tekintetünkkel felülről 18
