Irodalmi Szemle, 2014
2014/9 - BESTIÁRIUM - Szászi Zoltán: Szerencse fel, Szerencsre le... (próza)
BEST1ARJUM SzAszi Zoltán Szerencse fel, Szerencsre le... í. A/Iióta itt dolgozom, megnyugodtam. A csokoládé illata, a jókedvű asszonyok és lányok, az udvaron kényelmesen sétálgató, kigömbölyödött szolgálati macskák nyugalma, a felszedett pár kiló, a kiegyensúlyozottság, mind-mind csak jót tesznek nekem. Hiába, na, nagyon mélyen voltam, alig bírtam visszakapaszkodni. Még jó, hogy vannak ilyen emberek, mint a Gazsi bácsi. Ma is csak úgy odaszólt ebéd után, mikor a csomagoló felé ballagtam. - Adjon isten! Mongya már, mörnök úr, honnét is gyütt maga ide hozzánk, Szerencsre, ebbe a fejedelmi városba-e? Mer én Szögedébő, az én apám ottan vót vasutas, mikor áthelyezték ide ne. Mán csak azé kérdezem, mer ugye mind a ketten gyüttmentek volnánk. - Á, nem olyan messziről jöttem én, mint maga, Gazsi bácsi, én csak innen Gömörből. Rozsnyón éltem vagy négy évig. Az is a fejedelem városa volt. Pénzt is vertek ott, a libertást. - No hiszen. Rézből, azt verhették! Hát mi az, ammá píz, mi? Hadba járó népnek nem píz a réz. De ha már kérdeztem, honnan gyütt, akkor azt is kérdezem, mit csinált ottan? Mert most tudom, hogy a csokoládégyárban maga a főmestör, itten Szerencsen, no de mégis, hát ezelőtt mit csinált a mörnök úr? - Hát, Gazsi bácsi, a rézzel teljesen igaza van, az nem való egészen pénznek, csak az alapanyagának, ám jó dolog, ha sok van belőle az ércben, mert akkor hoz pénzt is. Bányamérnök voltam én, s ahol én jártam le a tárókba, ott rézércet is fejtettek. Hogy kerültem ide? Fura történet az enyém. Bányamérnök voltam, míg egy napon...- No mongya csak, folytassa, mörnök úr, érdeköl ez engömet! Mink, gyüttment népek, tarcsunk össze, ha lőhet, mert ha már a sors így akarta, hogy elkerültünk otthonról... - Elmondanám szívesen, Gazsi bácsi, de most nem, még dolgom van a csomagolóban, majd fájront után. Fel kell mennem még az irodába is fájrontig, tudja, mindig van papírmunkám, de várjon meg öt óra tájban a vasúti restiben, úgyis ott szoktam vacsorálni, ma is oda megyek, aztán mennék Miskolcra az esti vonattal, onnan meg tovább, Rozsnyó felé, ha akad majd valami. - Rendben van, mörnök úr, úgy lögyék, menjen a dolgára, még nekem is le kéne mennem a kazánházba, egy szivattyú vacakol, azt meg kell nézni! A csomagolóba amúgy én is szívest járok, sok szép, no meg nem annyira csinos asz- szony, meg lányok is vannak ott. Ott mutatkozik ki igazán, kinek formás a dereka, a szoros fehér ruhában, meg hát a szorosra kötött fejkendő is elárulja, melyik krumplifejű, melyik meg a formás alkatú. Gondolom, maga melyiket nézi szívesebben. Menjék csak! Máma láttam a Vicuskát is munkába gyónni, jó, na, ne szégyenkezzék, hát hiszen csak mocorog az emberben a férfiasság, aztán kell valami időtöltésnek, na. Menjék, míg a főmérnök úr kint van a városban, addig nyugodtan kurizálhat, csak oszt vigyázzon, mert vannak ott árulkodó asszonyok is. Akkor fájront után, ötkor én már ott leszek a vasúti restiben. Apám is szerette azt a helyet, aszongyák, igen jó brassóit csinálnak ott most is, no, még az is lehet, betársulok a vacsorába is, mert nekem sincs most itthon az asszony, elment Debrecenbe, a jányához. - Viszlát, Gazsi 4
