Irodalmi Szemle, 2014
2014/8 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Papp Máté: A kettősség harmadik arca (Ayhan Gökhan János és János című kötetéről)
Papp Máté ÍZLESEK ES POFONOK a KETTŐSSÉG HARMADIK ARCA AYHAN gökhan János és János CÍMŰ KÖTETÉRŐL „...hozománya a szentnek nyom nélküli olvasat.” (A. G.) Egyfajta Pilinszky-parafrázisként is értelmezhető Ayhan Gökhan új kötetének fülszövegbeli kitétele, miszerint a szerző „házas és katolikus” (Pilinszky a ráaggatott katolikus költő státusz ellenében a „katolikus és költő” titulussal illette magát). De nem pusztán ez ad okot arra, hogy a megidézett előd szavainak visszhangjait véljük felfedezni a János és János „kötetverseiben”, amelyek poétikailag - bizonyos hangsúly- eltolódásokkal ugyan, de - a Pilinszky-féle „evangéliumi esztétika” vonzáskörébe tartoznak. Persze semmiféle epigon-jellegről nincs szó, hiszen az elévülhetetlen Pilinszky-ha- tás mellett többek közt Juhász Ferenc, Hel- tai Jenő vagy a misztikus irodalom művei is ösztönző forrást jelenthettek a négy részre osztott, egyszerre egységes és széttartó anyag megalkotása során. A cím (illetve a borítón található, elmosott szerzői portré) által sugallt megkettőzöttség végigkíséri a versek prozódiáját, valamint a lírai elbeszélő szólamszerü és/vagy magával fele- selgető megnyilatkozásait, „ismerem ezt a személyességet? / a kitakart rész és a kitakaró részlet / fordul meg, »mondd János, e negyede / enyészet, e megforduló rész egy / közös pusztulásból?« mint az öngyilkosság, / meztelen lába, a két testvér rokonsága / összeköt...” A megkettőzött személyiség képzetei mögött pedig lassan kirajzolódik a szövegek szellemi közegének, közösségének szellemképe is, melyben ugyanúgy jelen vannak Keresztelő Szent János, János apostol vagy éppen Keresztes Szent János vonásai. Az így kialakított alkotói arculat tehát egy elemeire bontott, majd keresztbekötött, elsősorban újszövetségi hagyományt fed le/ fel, ezzel együtt úgy kísérel meg annak keretei közt maradni, hogy folyamatosan a határait is súrolja. Az ún. hiten túli sáv talán azt a kánonon kívüli, átesztétizált evangéliumi szövegtestet hivatott érzékeltetni, ami úgy foglalja magában a bibliai beszédmód világosságát, hogy az azt befogadni képtelen sötétségben is megmerítkezik. A töredékes nyelvezet (lásd a Miatyánk kihagyásos átiratát) ezért lesz legkitüntetettebb reprezentánsa annak a tátongóan üres, beomlott beszélgetésnek, melynek résztvevői a szétszórt Ige darabjaiból próbálják összeilleszteni a mindenkori jó hír eredendő foglalatát. Ebből a szempontból Ayhan Gökhan költői kísérlete valamiképpen az önként vállalt tékozlás jegyében fogant, hogy aztán mégiscsak az a csendes folytonosság váljon a fluktuáló formák mélystruktúrájává, amely egyben a „János-nemzetség”-nek nevezett, korokon átívelő, kollektivizált attitűd alap92
