Irodalmi Szemle, 2014
2014/8 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Kálmán C. György: Verspublicisztikák (Király Gábor Csúf versek című kötetéről)
VERSPUBLICISZTIKÁK Király Gábor csúf versek című kötetéről Az, hogy a közönség (meg a profi olvasók - a kritikusok, tanárok, különféle kultúra- közvetítők) hogyan választják el egymástól a profi, a dilettáns és az amatőr író, költő kategóriáit, történetileg is nagyon változó, de bizonyára minden kultúrában, társadalmi közegben, kisebb közösségben is más és más. Ha mégis valami általános megfogalmazásra vágyunk: profinak azt nevezik, aki az írásból él - vagy valóban ez a foglalkozása és legfőbb kenyérkeresete, vagy (más munkája mellett) odaadással, szenvedéllyel műveli ezt a tevékenységet, élete középpontjába állítja, minden más csak segédeszköz ahhoz, hogy ebben teljesedjen ki. Az amatőr ezzel szemben csak mintegy mellékesen, ahogyan a szó is sugallja, szeretetből, kedvtelésből ír, nem célja, hogy valaha is ez legyen élete középpontjában. A dilettáns lehet profi is, amatőr is (legtöbb esetben azért az utóbbi) - vagyis nem akként lehet leírni elsősorban, hogy életének milyen és mekkora szeletét foglalja le az alkotás, hanem a szakmai hozzáértés hiányával. Mindez nagyon felületes és alkalmi leírás - ha kicsit továbbgondoljuk, sok kikezdhető pontot találunk benne. Először is, amióta egyáltalán professzionalizálódott a művészeti alkotás, igen kevesen élnek meg írásból, vagy ha igen, ez gyakran azt jelenti, hogy a szépirodalom alkotása mellett más szövegeket is „termel” az alkotó (főleg újságcikkeket). Az sem mindig és teljesen igaz, hogy a profik (szemben a dilettánsokkal) az írás csínját-bínját biztonsággal elsajátították volna; és a dilettánsok sem mindig kaphatók rajta tudatlanságon vagy szabályszegésen. Mégis: nagyjából ma is (ahogyan régebbi korok és más társadalmak olvasói is) elég könnyen tudunk jelentést tulajdonítani e kategóriáknak, és az alkotókat is el tudjuk helyezni bennük. De gyakran hajlamosak vagyunk ösz- szekeverni a dilettánst az amatőrrel: rosz- szul író, kliséket ismételgető, utánzó (vagy éppen üresen eredetieskedő) szerzőket amatőrnek nevezünk, míg a szabadidejükben remek szövegeket, érdekes kísérleteket, őszinte próbálkozásokat létrehozó szerzőket dilettánsnak hívjuk. Pedig erre nagyon kellene vigyázni - a dilettáns kategóriája sugall valamit a textus megformáltságáról - és így értékéről is -, míg az amatőré pusztán a szerző státusáról, életformájáról, szociológiai helyzetéről. Mindezt azért érdemes előre bocsátani, mert a kötet, amelyről röviden szólni szeretnék, nyilvánvalóan amatőr szerző műve - Király Gábor (eddig) nem volt irodalmi berkekben ismert költő, versei nem a legjelesebb irodalmi lapok hasábjain jelentek meg, de még csak nem is suttogtak róla hozzáértők egymás között. A versek, amelyek a kötetben vannak - joggal nevezhetők profi műveknek. Valóban nagyon szépen megírt, jól megszerkesztett művek, amelyekben soha nincs kínos hiba, ízetlen szóvirág vagy képzavar. Ugyanakkor a prezentálás, az a mód, ahogyan az olvasó elé kerül a mű - számos dilettáns vonást mutat. És ezzel egyáltalán nem szeretnék a kötet színvonalára utalni; csak érdekesnek és jellegzetesnek 87 Kálmán C. György
