Irodalmi Szemle, 2014
2014/8 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Kálmán C. György: Verspublicisztikák (Király Gábor Csúf versek című kötetéről)
ÍZLÉSEK és pofonok tartom a dilettantizmus (látszata) mögötti magatartást. A dilettáns - szorong. Körbeveszi magát igazolásokkal, magyarázatokkal, bizonyítékokkal. Nem elég neki saját neve és a kötet címe - a profik magabiztosak, megbíznak ebben és ennyiben; a dilettánsnak paratextusokra van szüksége, a szöveg mellé rendelt szövegekre, amelyek hitük szerint eligazítják majd az olvasót, hátteret adnak az írásnak, megteremtik a szerző képét úgy, ahogyan azt ő szeretné. Király Gábor kötetének már a címlapja is ilyen paratextusokkal van teli: a cím után (Csúf versek) több alcím következik: a versek megírásának évszáma (2012-2013), majd még kettő: „Katarina Peters és Dányi Dániel műfordításaival”, és: „Merényi »Grafitember« Dániel illusztrációival” - és végül: „Asperján György, Galkó Balázs, Hell Nagy István, Szegvári Katalin, Szele Tamás kommentárjaival”. Nevek tehát, amelyek a könyv létrehozásában segítők körét jelölik ki; mintha csak a szerző - a felelősség áthárítása nélkül - szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy nem magányos, nem egyedül van, amikor művét a köz elé bocsátja, hanem egész kis kör áll körülötte-mellette. És ekkor jönnek a további bástyák: a legelső lapon a szerző és a kiadó pénzjutalmat ígérő játékra invitálja az olvasót, és rögtön alatta olvasható a Gyermekétkeztetési Alapítvány felhívása adományozásra - ezek is mintha külső megerősítésként szolgálnának a verseskötethez (érdemes megvenned, olvasó, ráadásul a szerző és kiadója jó ügynek is elkötelezettje). Ezután következik a szerző köszönetnyilvánítása, majd a kiváló pszichológus-irodalomtörténész Hárs György Péter méltató kisesszéje, végül a szerkesztő Komjáti Ildikó számol be a könyv keletkezéséről, a szerzőhöz fűződő viszonyáról. És még nincs vége. A borító fülei és hátoldala sem marad üresen (az elsőn részlet Hárs írásából, a hátsón a szerző bemutatkozása, a hátsó borítón egy vers - angol fordításával együtt - és a kiadó ajánlása). Űjabb paratextusok, újabb körülírás, pozicionálás, magyarázat. És a címlapon beígért kommentárok sűrűn felbukkannak a versek mellett, kis keretben: a felsorolt szerzők (színész, írók-újságírók) hol a vers egészét, hol csak egy-egy részletet, hol technikai megvalósításokat (rím, ritmus) illetnek elismeréssel vagy bírálnak. A szerző tehát szövegekkel veszi körül, mintegy menedékként, saját szövegét; azt mondtam - szorong, de ez a szorongás egyúttal nagyralátó kitárulkozással, az exhibíció vágyával jár együtt. Az is dilettáns vonásnak volna nevezhető, hogy a szerző mindent meg akar mutatni: ha a profi megelégszik egy karcsú, 50-100 oldalas kötettel, és el meri játszani a szűkszavú, nagyon kényes ízléssel válogató, visszahúzódó alkotó szerepét - akkor a dilettáns fél az alkalom elmulasztásától, megragadja a lehetőséget, minden oldalát és azonnal láthatóvá szeretné tenni. Csak a verseket tekintve is ez a könyv vagy 230 oldalnyi (és egy oldalon olykor két vers is van): bő termés (különösen két év alatt), már csak mennyiségileg is lefegyverző - talán épp ez volt az egyik cél. Nem lélektani elemzést írok, nem is ismerem a szerzőt, tehát a szorongás és feltárás efféle kettősségét semmi esetre sem szeretném pszichológiai szinten tárgyalni; ahogyan a dilettantizmus formai jegyei sem veendők egy pillanatra sem annak jelzéseként, hogy a szövegek gyengék volnának. Szó sincs ezekről. Van más magyarázat: Király Gábor, ha nem újítja is meg a versnyelvet, ha a legtöbbször nagyon is hagyományos költészetet művel - mégis olyan 88
