Irodalmi Szemle, 2014

2014/8 - NÉV-ÉRTÉK - Németh Zoltán: Az álnév mint álnév (tanulmány)

bizonyult (lásd Vitkovics Mihály, Táncsics Mihály, Babits Mihály, Pilinszky János), azon nevekkel szemben pedig, amelyek hasonlítottak a magas társadalmi tekintélyt élvező lengyel nemesi nevekre (pl. Palasovszky Ödön), kifejezetten befogadó volt.” Sok esetben a túl gyakori név a névváltoztatás, névmódosítás előidézője: Tóth Anikó - N. Tóth Anikó, Tóth János - Térey János, B. Kiss Dénes - Krusovszky Dénes.

[Ennek a viszonynak a poétikai leképezése, értelmezése, a névvel folytatott multikulturális és textuális játék egyik érdekes lehetősége az az elbizonytalanító effektus, amit György Norbert visz színre saját nevével a Klára (2004) című regény kapcsán, hiszen a borítón található szerzői név bizonyos értelemben álnév: a „Norbert György” változat sajátos kevert névként értelmezhető, amennyiben a szerző „eredeti” neve György Norbert. Vagyis a magyarban használatos vezetéknév-keresztnév sorrend felcserélésével annak szlovákos változata jött létre. Viszont az előállt névalak - Norbert György - sem szlovákos hangzású, hiszen a György keresztnév szlovák megfelelője a Juraj lenne. Tehát a szerzői név multikulturalitása a hibrid identitással folytatott nyelvjáték által értelmeződik s kapcsolódik a szöveghez. A kortárs magyar irodalomra egyébként is jellemző a szinte karneváli játék az álnevekkel, amelyek egy része a nyelvi idegenség által idéz fel egy idegen vagy multikulturális szövegvilágot: Kovács András Ferenc Jack Cole-ja, Kavafisza, Csehy Zoltán Pacificus Maximusa, Hizsnyai Zoltán Tony H. Salazzinije csak néhány a sok példa közül]

II. 1. Az ÁLNÉV MINT CSALÁS ÉS HAMISÍTÁS

Az álnév és az álneves szövegek a hamisítás, a falszihkáció (hoax, fake) jelenségével is összefüggésbe hozhatók. Az első irodalmi hamisító Melissa Katsoulis szerint Dionüsziosz sztoikus filozófus volt, aki a negyedik században Szophoklész neve alatt írta Parthenopaeus című drámáját (Katsoulisová 2012, 10), amelyet volt tanítója, Heráklidész megszégyenitésére használt fel (Marinov 2010). Más szerzők a szintén ókori görög Onomakritoszt említik (Martinez 2011, 217), aki az i. e. 6-5. század fordulóján az „orphikus vallási irányzat tanait foglalta hexameterekbe, a mitikus énekesek, Orpheusz és Muszaiosz költeményei és jóslatai