Irodalmi Szemle, 2014
2014/7 - NOVÁ DRÁMA/ÚJ DRÁMA FESZTIVÁL - Száz Pál: A nyelv tája, a táj nyelve - a kimondás uralma, az uralom kimondása (a Pótoň színház Kaszálatlan mezők országa című előadásáról)
toztatja meg a darabot. Forgács a történelmi eseményeket kódolja, eufemisztikusan játszik velük, míg Jurcová néhány ilyen elemet konkretizál. A Rísát így a politikai színházat megidézve Vlkoslav a monológját öltönyben, sivatagi tájban (projekció) mondja el, mint demagóg népvezér (a hátsó projekcióban [2.] még pulpitust is kap). Az előadás végén Jozef Tiso szlovák elnöknek az első önálló szlovák állam megalakulását üdvözlő beszédét, majd utána Robert Fico miniszterelnök populista megszólalását játsszák be. Utóbbi a pozsonyi vár udvarán felállított, sok vitát kiváltó Svátopluk- szobor leleplezésének alkalmával hangzott el - Fico a szlovákok EU-ban betöltött szerepének fontosságát és a nemzeti identitást hangsúlyozta, miközben Svátoplukot a szlovákok királyának nevezte. Tiso megszólalásából az első, deklarált szlovák állam képe Fico beszédében a nemzeti mitologikus múltba visszavetített államiság képével kerül párhuzamba. Nem minden iróniától mentes, hogy Forgács éppen a múlt rekonstruálását, mítoszok értelmezését, a történelem át- vagy újraírását problematizálja - hiszen a hagyományt nem az ősök, hanem az utódok teremtik. A darab eszkhatologikus-apokaliptikus lezárása helyett az irónia nem a mitologikus időt, hanem a történelmit célozza meg, s ezzel egyszerre konkretizálja a lebegő szöveget, s változtatja meg alapvetően az időhöz való viszonyt. A posztapokaliptikus burleszk helyett a szlovák államiság történetének és mítoszának kényes kezdőpontjára tapint, így a népies-mesei időből a történelmibe léptet. A darab Fico beszédével tulajdonképpen a jelenben ér véget, ám a két beszéd viszonya is fontos, hiszen arra is figyelmeztet, hogy a populizmus, a fasizálódás és a diktatúra veszélye nemcsak a múlt, a történelem része, hanem állandóan aktuális kérdés. A rendezői szándék így a társadalmi problémák megnyitása és konkretizálása felé viszi el a darabot. S mivel ez olvasati lehetőségként a szövegben NOVA DRÁMA/ Új DRAMA FtSZTIVAI adott, a rendezői szándék az átformálás ellenére nem megy szembe a szerzői szándékkal. IV. A SZÍNPADON Forgács Miklós darabjainak esetében - ez alól a Krajina sem kivétel - a rendezőhöz/ dramaturghoz hasonlóan a színésznek sincs könnyű dolga. A szöveg féktelen áradása ugyan lendületet és ezerféle lehetőséget ad a performatív megvalósításra, mindent eljátszani azért mégsem lehet, s a színésznek az értelmezéshez mérten kell kiszelektálnia a lehetőségeket. A színészetre az előadásban a visszafogott és stilizált játékosság jellemző. Az üres térben a test szerepe felértékelődik, s így aztán a játékmódban főleg a letisztult és felerősített, térben elhintett gesztikus jelek dominálnak. A színpadi cselekvés sokszor pusztán egyetlen gesztus jelére csupaszodik - hallgatózás, kukucskálás, keresés, a táj irányai stb. A gesztusokhoz hasonlóan a színészek verbális-vokális jelenléte is erősen elrajzolt. Gondolhatunk itt a beszéd népies ízének szándékos túlhaj- tására, vagy a Vlkoslav kiáltozására („ovce!” - „juhok!”), mikor a lányai után érdeklődik, vagy az említett ritmikus, nyelvi játékokra az említett X. Dedicstvóban. Ez a vokális játékosság szépen kiemeli a szöveg zeneiségét és nyelvi áradását. A színészet minimalizmusát a mise en scène (járások) is segíti, amelyet Jurcová pusztán a legszükségesebb mozgásokra korlátoz. A jelenetek a sok egy helyben toporgás miatt úgy válnak élőkép jellegűvé, hogy a néző figyelme közben a színész erőteljes performatív jelenlétére koncentrálódik. A szereplők kapcsolatán kívül felértékelődik a szereplők és a hozzájuk tartozó tárgyak viszonya - amely szintén a cselekvés lehetőségeinek redukálását jelenti (a nagyítólencse, a takarítónők felmosója, bőrönd, Vlkoslav farkasfejes, kolompos pásztorbotja, ami szinte képzőművészeti alkotásként működik). 83
