Irodalmi Szemle, 2014
2014/7 - NOVÁ DRÁMA/ÚJ DRÁMA FESZTIVÁL - Száz Pál: A nyelv tája, a táj nyelve - a kimondás uralma, az uralom kimondása (a Pótoň színház Kaszálatlan mezők országa című előadásáról)
NOVA DRAMA / ÚJ DRAMA FESZTIVÁL sége, az egymáshoz való viszonya határozza meg a dráma makrostruktúráját. A mondatok spontaneitása és expresszivitása, a „zoomolás” - vagyis hiperközeli megmutatása és a részleteken való pásztázás - éles kontrasztban áll a makrostruktúra stációdrámára emlékeztető, tárgyilagos, naiv és átlátható szerkesztésmódjával. Költőien talán Platón barlangjával, az ideák és árnyékok hasonlatával jellemezhető. Noha a dialógusokat nem a fabula vagy a szüzsé elmesélése tartja össze, valamiféle történet a Krajinából csakúgy, mint a Halászból „kiolvasható”. A Krajina esetében a szerző az említett interjúban a Pavol Dobsinskÿ által gyűjtött népmesét jelöli meg történetének ihlétforrásául. A mese első része, a három lánya közül kettőt megevő apáról (aki vlkolak - farkasember) szóló történet valószínűleg különálló történetmotívum lehetett, mivel a mese a legkisebb leány és a herceg afférjával más irányba folytatódik. Az apa és három lánya a darab szereplői. Forgács a történetből pusztán szilánkokat vesz át, fordulatokat, motívumokat, s ezekre „zoomol”, amellett, hogy témákat is bevon. Jó példa erre az éhség erősen metaforizált motívuma az apa esetében (IV., VII. jelenet), a lányok keresése és szólongatása (VIL, IX., XI. jelenet). A dialógusok leginkább szekvenciákként olvashatóak egymás mellett, s a történetnek inkább fragmentumai. Az alaptörténet leginkább a kihagyásokat áthidalva, egyes motívumokat összekötve csak rekonstruálható az olvasó/ néző számára, és a szövegegészben pusztán mint potencia adott. Ha a drámai térre vonatkozó költői instrukciók kettős kódolását figyelembe vesszük, világos, hogy az alaptörténet egyik vetülete is vezérmotívummá válik. Vlkoslav, az apa ugyanis egy panel hatodik emeletén él (vélhetőleg egy szlovák kisvárosban). Ilyen instrukciók például: „A kertben. Mintha a három nővér gyerekszobájában lennénk” (VI. jelenet), vagy: „Erdő. Lakás. Mintha” (XII. jelenet). Mindemellett olyan dialógusokat is találunk, amelyek a történettel leképezésként sem függenek össze, s inkább a fogalmi absztrakció dominál bennük. Ilyen eset például a IV. Rísa című dialógus, vagy a három lány személyes vallomás, tudatfolyam formájában megfogalmazódó monológja a VI., VIII., és X. jelenetben. A fogalmi absztrakció egy metafora felépítésében és variálásában valósul meg, s ez drámai concettóként fogja össze a széttartó szövegelemeket. A Rísa esetében ez inkább allegorikus (a monologizáló szereplő egyszerre a hatodik emeleten élő aggastyán, a mesebeli vlkolak és a haza megtestesítője - a barokk kori politikai-allegorikus játékokhoz hasonlóan [lásd például Csokonai: Az 1742- diki diétájában a Haza geniusát]). A térpoétika kettős kódolása is rásegít erre a két-, illetve többsíkúságra. Az alaptörténet egyszerre zajlik a tájban és a panelházban, a mesei-mitologikus időben és a jelen hétköznapiságában, s ezen felül az apa és lányai kapcsolata a haza/szülőföld (amit szlovákul több európai nyelvvel ellentétben az otcina szóval maszkulinnak, „apahelynek” jelölnek) és a nép/nemzet viszonyának is megfeleltethető. Vlkoslav monológja például a II. jelenetben egyszerre olvasható a kisember és a kis nemzet frusztrációinak katalógusaként. Az említetteken kívül sok stiláris elemből építkezik a szöveg. A thriller és a horror meg- idézése, a pszichopatologikusság, akárcsak az ornamens folklorisztikus elemek, átszövik a szöveget. Az említett VI. Tradícia című jelenet keretét az ősök által a kertben elásott üveg pálinka utódok általi kiásásának népszokása adja. A pálinka egyaránt konkrét és szimbolikus is, hiszen az állandó keresés és nem találás a hagyományhoz, az ősök világához való viszonyt jelenti. Ez az ellentmondásosság (a kettős tagadás miatt) sokszor ironikus.
