Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - FELVIDÉKI KÖDLOVAGOK - Bárczi Zsófia: Bevezetés egy történelem nélküli táj krónikájának olvasásába (tanulmány)
FELVIDÉKI KÖDLOVAGOK vám, tengerem, s így fészkelődött bele akkori falusi mikrovilágomba az egész világ. Szőrzsák suta zsombékjai, Petre tehénszagú, szikkadt »lepényekkel« tarkított legelői, Istászeg rejtelmesen súgó, gyermeki képzeletemben vérszomjas toportyánokkal teli nádasai, András-sziget e tőzegaljú »gumiútjai« között nyugodtan elfért a világ egy-egy szeglete. Szinte még ma is elérzékenyülök, hogy nekem ez akkor olyan nagyszerűen sikerült, és sokszor bizony még ma is a totális táj illúziójaként él bennem egykori faluvilágom térbeli létezése” (Bereck 2000, 27). Bereck József talán legfontosabb írói eszköze az ismétlés: ismétel szövegeken belül, összetéveszthetetlen prózaritmust teremtve, de ismétel szövegek között is, egyik novellából a másikba lopva át mondatokat, motívumokat, szereplőket, cselekményfoszlányokat. Metaforikus szerkezeteket hoz létre, átjárhatóságot teremt a látszólag idegen szövegek között, kiépül egy imaginativ tér, amelyben bizonyos szereplők különböző helyzetekben tűnnek fel, illetve ugyanazok a cselekvések más-más, vagy azonos nevű, de különböző életkörülményekkel bíró szereplőkhöz kapcsolódnak. Jelentőségét veszti az előbb és az utóbb, a novellákat egyetlen minden irányban kiterjedő ciklusba rendezik a visszatérő mondatok. Határaik megbomlanak, szereplőik jönnek- mennek, hol a kisregényben (Öregem, az utolsó, 1977), hol egy-egy hosszabb-rövidebb rajzban, karcolatban, zsánerképben lépnek elő. S bár a színterek változnak, Bereck legerősebb novellái a Csallóközt mitizálják s tágítják egész világnyivá, az elátkozott vidéket, ahol csak az nyerhet feloldozást, aki elmenekül, vagy akit elsodor a sors, mint az Öregem, az utolsó Baranyába kitelepített nagyapáját. Az elbeszélés ráirányítja a figyelmet az elbeszélőre: folyamatosan szól egy jól azonosítható, de nem mindig nevesíthető hang, olyan valaki beszédét hallgatjuk, aki a saját történetében is kívülálló. Hiába sokszorozódik meg az elbeszélő, hiába változik a név - a hang, a közeg, a miliő s részben az elbeszélt történetek is azonosak egymással. Különböző Tomik lépnek elénk különböző terekben és időkben, kamaszként Baranyában (Öregem, az utolsó), majd mint színész (Valahol a második emeleten) vagy pincér (Pásztorórák), vagy egyszerűen nevet cserélve, alkalmi Dodik, Péterek, Gáborok maszkjában szólal meg 36
