Irodalmi Szemle, 2014

2014/5 - N. Tóth Anikó: Az olvasás felettébb szükséges voltáról (beszélgetés Tőzsér Árpáddal, Grendel Lajossal és Mizser Attilával)

vagy Remenyik Zsigmondnak az Élők és holtak című regényét, vagy Füst Milántól a Feleségem történetét. Vagy ott van Hunyady Sándor, az egyik legnagyobb XX. századi novellista. Vagy Márainak nem a főbb müveit veszem példaként, hanem a Csutorat, ami egy kutyaregény. Vannak tehát eltérések a hivatalos kánontól.

□ NTA: Éppen ettől izgalmas, hogy a magánkánonodról lebbented fel a fátylat. Mizser Attilának is megjelent egy esszékötete vagy kritikakötete tavaly Lapos vidék címmel,’ ami kifejezetten kortárs művekre koncentrál, talán a Neubauer Pálról és a Mikszáthról szóló írás kivételével.

MA: A címadás arra utal, hogy amióta szerkesztek, lapok között élek, és azóta nem olvasok „spontán”. És hát eléggé „ellaposodott” az irodalmi életformám, hiszen azelőtt örömből olvastam. A kötet első fejezete kritikákat tartalmaz, amelyek szintén lapokban, folyóiratokban és egy magyarországi napilap recenziórovatában jelentek meg. Vannak Madáchhoz, Mikszáthhoz kapcsolódó írások, ennek a térségnek ez a két szerző a két nagy idolja, így voltaképp adta magát a téma. De szerepelnek tanulmányok a kánon, az ún. határon túli irodalom témájáról is. Sokféle kérdést felvet, érint ez a nem túlságosan vaskos kötet, nem véletlen, hogy a dunaszerda- helyi Nap Kiadó Kaleidoszkóp sorozatában jelent meg.

□ NTA: Három beszélgetőtársamban elég sok közös vonás van, például az is, hogy tanárként is tevékenykedtek/nek. Milyen fortélyokkal dolgoz(ta)tok, milyen technikákat vet(ette)tek be, hogy olvasásra bírjátok a tanítványaitokat? Mit lehet elérni tanárként e téren?

5 Dunaszerdahely, 2012, Nap Kiadó. - A szerk.

TÁ: Nagyon keveset. Az olvasást gyerekkorban kell megszeretni. Az olvasás ugyanis életforma. Az életformát pedig gyerekkorban kell kialakítani. Nálunk ezt a szempontot valahogy elhanyagolják. Az olvasás készsége egyébként egy bűvös kör, mert kialakítása természetesen nemcsak a szülőkön, hanem a tanítókon, tanárokon is múlik, akik sajnos nem állnak sokszor a helyzet magaslatán, maguk sem olvasnak eleget. Ennek következtében nem olyan anyag kerül ki a kezük alól s kerül fel az egyetemekre, főiskolákra, amilyet elvárnánk. Én 1990-től 2002-ig tanítottam a pozsonyi Comenius Tudományegyetemen, és azt kell mondanom, hogy már akkor is (és gondolom, azóta sem nagyon változott a helyzet) azt tanítottuk, amit a középiskolában meg kellett volna tanulniuk a gyerekeknek. Az egyetemi oktatásnak erősen középiskolai szintje van, ami természetesen anomália. Én szerzői és címlistákat írattam halomra a diákjaimmal, hogy bevésődjön a tudatukba, mi mindennek a létéről kell tudniuk, s hogy amikor szükség van rá, levehessék a könyvespolcról. Másképp olvassa a diák a könyvet, ha érdekelve van az olvasásban. Van persze spontán olvasás is, amikor érdeklődés visz el egy könyvhöz, de ez a mindenféle internetes műfajok idején, amelyek felszínes tudással el- tömik az ilyen érdeklődést, egyre ritkább.

□ NTA: Nekem Grendel Lajos nagyon jó tanárom volt, bár sose tanított hivatalosan. Amikor 16 évesen eljártam az Iródiára, Lajos adott a kezünkbe listákat, hogy mit kellene olvasnunk. Sokkal izgalmasabb volt, mint az iskolai kötelezők, hiszen főleg kortárs irodalomról tájékoztatott. Nekem az olvasóvá válásomban tehát te elég nagy szerepet játszottál. Köszönöm utólag is. GL: Na tessék! Egyébként egyetértve Árpáddal csak annyit teszek hozzá, hogy az én koromban az olvasás mást jelentett, mint a ti korotokban. Nemhogy számítógép vagy mo